Tech

Októbertől újulhatnak meg a számítógépek

Microsoft (microsoft, )
Microsoft (microsoft, )

A Microsoft bejelentése szerint a Windows 8 három hónapon belül a felhasználók gépein találhatja magát - igaz, már augusztusra kész lesz a végleges változat.

A redmondi vállalat pénzügyi vezérigazgató-helyettese, Tami Reller a cég éves konferenciáján erősítette meg azt, amiben a korábbi pletykák és számítások alapján szinte mindenki biztos volt: a Microsoft legújabb operációs rendszere az idei év októberében, valamikor a hónap második felében jelenik meg. Mivel a Windows 8 109 nyelven lesz elérhető, várhatóan egyszerre debütál az egész világon.

A szoftver immáron tényleg nagyon közel áll a végleges változathoz, amit mi sem jelez jobban, hogy az üzleti partnerek augusztusban már hozzáférhetnek az operációs rendszer RTM (Release to Manufacturing) verziójához, ami már gyakorlatilag megegyezik a forgalomba kerülő példánnyal – legfeljebb esetlegesen felvetődő hibákat, kisebb-nagyobb módosításokat végeznek már csak.

A Microsoft tisztában van azzal is, hogy az XP és a 7-es verzió népszerűsége – és a Vista kudarca után – a felhasználók vonakodhatnak az átállástól, éppen ezért 2013. január 31-ig mindössze 39,99 dollárért (jelen árfolyamon alig tízezer forintért) biztosítják a frissítés lehetőségét.

Arról egyelőre nincs információ, hogy a Microsoft saját gyártású táblagépe a szoftverrel egy időben jelenik-e meg, azonban valószínűnek tűnik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik