Úgy döntöttek ugyanis, hogy a spamszűrőik további erősítése és okosítása helyett kikapcsolják azokat és három hónapon keresztül hagyják, hadd találja meg őket boldog-boldogtalan. A sok begyűjtött levélszemétben megreklámozott különböző terméket (nem meglepő módon főleg gyógyszert és egyéb gyógyhatású készítményt) megpróbálták megvásárolni – és pont ezen lépéssel ragadták kollektív torkán a csalókat.
Ugyanis kiderült, hogy a spamküldők túlnyomó része mindössze három pénzintézet szolgáltatásait veszi igénybe ahhoz, hogy pénzt kérjenek nem létező vagy létező, de nem működő termékekért cserébe. Az elméleti javaslat tehát az, hogy a pénzintézeteknél kellene lépni, hogy a csalásokat hajtó pénzáramlás elejét vegyék.
A puding próbája persze az evés és a kutatók elméletében több, pontosítandó kérdés is felvetődik: például az, hogy a pénzintézetek hajlandóak-e egyáltalán lépni vagy kivizsgálni a jelentett eseteket? És még ha ki is vizsgálják, ki fogja eldönteni, hogy mi számít spamnek és mi egyszerű marketingkampánynak – vagyis kinek lehet majd jelenteni a jelentésekkel kapcsolatos visszaéléseket?
Ráadásul nem minden spam átutalási csalásra épül: gondoljunk csak azokra az adathalászokra, akik szenzitív információink segítségével egyenesen a számlánkról emelnek le összegeket.
Az ötlet tehát nem rossz, és pontosabb kidolgozása esetén a spam legalább egy részét képes lehet megállítani, azonban semmiképp nem tekinthető végleges megoldásnak.
