A Média és Kommunikációs Tanulmányok Központ és a Közép-Európai Egyetem (CEU) Nyílt Társadalom Archívuma által szervezett eseményen David McCraw kifejtette: amikor először felmerült, hogy a brit The Guardiannel és a német Der Spiegellel közösen titkos dokumentumokat jelentetnek meg az afganisztáni háborúról, még nem tudták, hogyan reagál majd az akcióra az amerikai kormány, milyen jogi következményei lehetnek az esetnek. Azt sem látták világosan, hogy törvénybe ütközik-e már az is, ha csak birtokolják a dokumentumokat, de azokat nem publikálják.
Úgy fogalmazott, mindazonáltal, amikor a NYT-nál kikérték a véleményét, hogy szerinte megjelentessék-e az iratokat, tudta, hogy az újságírók csak egyféle választ fogadnak el tőle. Természetesen már akkor is lehetett sejteni, hogy nem lesz problémáktól mentes az ügy.
Mint közölte, az eredeti terv alapján az amerikai, a brit és a német lap egyszerre publikálta volna internetes oldalán az iratokat, végül ezt néhány perces eltéréssel tették meg. Mindeközben a WikiLeaks eredeti formájukban tette fel az összes dokumentumot az oldalára.
Az iratokat három nagyobb csomagban jelentették meg, és a WikiLeaks először, az afganisztáni háborúról szóló dokumentumok esetében minden nevet, adatot benne hagyott az iratokban. Viszont emiatt annyi kritika érte, hogy a második alkalommal, amikor az iraki háborúról hoztak nyilvánosságra dokumentumokat, sokak szerint olyan sok adatot húzott ki, hogy az iratok használhatatlanná váltak. Hozzáfűzte: a NYT-t azonban egyik esetben sem kritizálták amiatt, hogy ne kezelte volna megfelelően az adatokat.
A jogász szerint a WikiLeaksszel kapcsolatban felvetődik a kérdés, hogy esetleg nemcsak az információk forrásait, hanem az azokat publikáló sajtót is védeni kellene, azonban nehéz jogi szempontból definiálni, ki számít pontosan a sajtó munkatársának, meddig terjedjen a védelem.