veszprém
Nem egyszer próbálták már „ellopni” Magyarország egyik legértékesebb ékszerét, a civil összefogás azonban igazi sikertörténetet írt a Bakonyvasúton.
2013. 11. 19. 19:57
A két klub 2012-ben kötött egy három évre szóló szakmai együttműködést, amely lehetőséget biztosít a győriek NBI-es szintű utánpótlás csapatának az első osztályú szereplésre. Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a veszprémi klub augusztus 21-i közgyűlése tisztújítás során új elnökséget választott, és egy szorosabb együttműködés mellett döntött.
2013. 08. 24. 12:24
Két helyen ütött ki tűz a gyulafirátóti erdőben, és azok összeértek.
2013. 08. 20. 20:57
Erős évadot tudhat maga mögött a veszprémi Petőfi Színház, amelynek előadásait - a nyári előadásokkal együtt - megközelítőleg 100 ezren látják az évadban – közölte a teátrum igazgatója a keddi évadzáró társulati ülésen.
2013. 06. 19. 10:46
Tűzkerék, kiállítás, filmvetítés és sok más program szerepel július 21-22-én a múzeumok éjszakája Veszprém megyei programjai között.
2013. 06. 13. 07:54
Súlyos sérüléseket szenvedett az a hároméves gyermek Borszörcsökön, aki az úttestre szaladt, és elütötte egy autó - írta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján kedden.
2013. 06. 11. 18:42
Mintegy ötmilliárd forintból fejlesztik a Veszprém Megyei Csolnoky Ferenc Kórházat: 2,6 milliárd forintból orvosi gépeket és műszereket vásárolhatnak, a fennmaradó részből pedig az épületet korszerűsítik, alakítják át.
2013. 06. 11. 13:15
Füstölt a veszprémi hajléktalanszálló teteje - 52 embert ki kellett menekíteni, valószínűleg egy eldobott cigi miatt keletkezett a tűz.
2013. 06. 10. 07:57
Lopás közben nekitolta a Trabantot egy parkoló autónak a Trabant-tolvaj.
2013. 06. 07. 11:06












