Elrajtol az ország legjózanabb fesztiválja

Zene van. Fiatalok is. Jókedv is – ám itt a dobozos sörnél menőbb a rostkoktél.

Az Everness Fesztivál egyet jelent a zenével, a mozgással, a színek, ízek és illatok mámorával. Öt nap felejthetetlen együttlét, amikor a tudatos pozitív gondolkodás és az egészséges életmód jegyében a hozzánk hasonlóan gondolkodók körében kapcsolódhatunk ki, tanulhatunk és léphetünk előre az önmeghaladás útján – ezt ígérik a szervezők, immár másodszor. A fesztivált először tavaly rendezték meg szeptemberben. Idén valamivel “nyáriasabb időpontban”, július 2. és 6. között várják az érdeklődőket Balatonakarattyán.

A rendezvény területén kijelölt övezetek lesznek, mint például a gyógyító falu, ahol gyógyítók, masszőrök és terapeuták várják a látogatókat. A tanösvényen kapnak helyet a szabadegyetemek, akadémiák, egyesületek, szervezetek és alapítványok, az alkotótáborban kézműves foglalkozásokon, a mozgássátorban nappal mozgás órákon, este pedig tematikus zenei estéken vehetnek részt az érdeklődők, emellett, akit érdekel, megismerkedhet közelebbről az asztrológiával, az íriszdiagnosztikával, a számmisztikával, a kineziológiával és a Bach-virágterápiával is.

A fesztiválon fellép a többi között a Motíva zenekar, Palya Bea, Laár András és a Tündértantra, a Sattwa Sound Band, Polonkai Tamás, Jeszenszky István és Pablo Arellano, Bagdi Bella, a Khamsa Tribe, az Estas Tonne és a Freedom Cafe. Utóbbi személyes kedvencünk, egy igen különleges, több ország – köztük hazánk – zenészeit egyesítő formáció.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.