A Gellért tér és Kelenföld között közel annyian tekernek, mint a Bajcsy-Zsilinszky úton, mégsem festik fel a biztonságos közlekedést lehetővé tévő bringasávokat, és a járdák kiszélesítése is elmarad.
Az elmúlt években rengeteg hajléktalanokkal foglalkozó cikk és fotósorozat jelent meg a médiában. De vajon milyennek látják ők a saját helyzetüket és a várost, ahol élnek? Erre a kérdésre keresik a választ a MyBudapest Photo Project szervezői.
Amszterdamból már száműzték őket, mert a helyieknek elegük lett a részegen randalírozó turistákból. Szerinted jó lenne, ha a pesti belvárosból is kitiltanák a berbike-okat? Szavazz!
Valencia mögött a második helyen állunk az InterRail szavazásán, amelyben a legvonzóbb utazási célpontokra voksolhat az internet népe. Izzítsátok a klikkelő ujjatokat!
Méghozzá szó szerint. Az „Ezer fény éjszakájának” szervezői azt szeretnék, ha június 23-án este több száz vaku borítaná villódzó fényárba a hegyoldalt.
Őstermelőktől származó magyar élelmiszerek helyett homárt és banánt árulnak az V. kerületi piacon. A párt szerint fennáll a gyanúja, hogy költségvetési csalás történt.
Idén nyáron bottal kell elhajtanunk a közelünkből a hollywoodi sztárokat. Ryan Gosling és Harrison Ford mellett Mike Myers, Margot Robbie és Simon Pegg is Budapesten forgat.
A pázsitból alig maradt valami, a pár éve felújított tér nagy részét az óriáskerék felállításához használt munkagépek foglalják el. Vitézy Dávid szerint senki sem törődik a karbantartással.