Százötvennyolc alkalommal jelöltette magát több mint negyedszázada K. Padmaradzsan, akit India legnagyobb és legmakacsabb politikai vesztesének tartanak.
Kiderült, hogy a leadott szavazatok 100 százalékának összesítése után az országos listáról kik kerültek a parlamentbe a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.
Oroszország nem akarja tönkretenni kapcsolatait Európával és nem tart attól, hogy az Egyesült Államok elronthatja Moszkva és az európai országok viszonyát - mondta Vlagyimir Putyin a Közvetlen kapcsolat című csütörtöki élő televíziós adásban egy Berlinből feltett magyar újságírói kérdésére válaszolva.
Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség reméli, hogy az újraválasztott Orbán-kormány rájön, hogy az eddig mellőzött UMDSZ is legitim, a kárpátaljai magyarság zöme által támogatott szervezet.
„Nyilvánvalóvá vált, hogy a neoliberális dogmatizmusba belesüllyedt (ál)baloldal történelmi méretű vereséget szenvedett, le is kell tűnniük a történelem színpadáról, mert minden baloldali politikát és értéket meggyaláztak."
A Dürer Rendezvényközpontban várta a választások eredményét az Összefogás Párt. Tévé egyáltalán nem volt, helyette volt bográcsozás a rendezvényközpont udvarán, extraként pedig Laci betyár is fellépett.
Ha a közösségi médiában dőlne el a választás, mi lenne az eredmény? Radisics Milán, a SocialDaily, egy internetes elemző rendszer alapítóját kérdezte a Hír24 vasárnap esti műsorában.
Viktória és László. Erika és Tamás, valamint Róbert és Brigi. Ők a Hír24 közéleti sorozatának főszereplői. M. Kiss Csaba keresi a szomszéd igazát. 11. rész.
Viktória és László. Erika és Tamás, valamint Róbert és Brigi. Ők a Hír24 közéleti sorozatának főszereplői. M. Kiss Csaba keresi a szomszéd igazát. 11. rész.
A mérnöki kari HÖK egyik képviselőjelöltje biztosítékokat kér a voksolás tisztaságára, a szavazást felügyelő bizottság azonban ezt nem tartotta szükségesnek.
Szombat délután 4 óráig kérheti felvételét a külképviseleti névjegyzékbe az a választópolgár, aki április 6-án a 97 külképviselet valamelyikén kíván ikszelni.