Magyarország 2010–2014 között vezetheti be az eurót – jelentette ki Gurcsány Ferenc miniszterelnök a Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank „Út az euróhoz" című csütörtöki budapesti konferenciáján.
A világ legöregebb családi vállalkozását 578-ban alapították Japánban. A templomépítő cég 1428 éves működés után tavaly ment tönkre, mert egyre kevesebb megrendelést kapott – írja a Business Week.
A január-februári reálkereset 7,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
Előzetes értesülés szerint – az eddigi hivatalos brit álláspontnak megfelelően – Magyarországot fogja megjelölni az év eleji nagy-britanniai madárinfluenza-járvány legvalószínűbb forrásaként a brit agrártárca (DEFRA) elkészült végleges jelentése.
Májustól újra drágul a vasúti és a távolsági autóbusz-közlekedés – erősítette meg a Világgazdaságnak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium kommunikációs főosztálya.
Úgy tűnik, padlóra kerül a nagy Ikarus minden utódja – írja a Népszabadság. Az egykori anyacég Ikarus Holding felszámolás alatt áll. Az Ikarusbus Széles Gábor ígéretei ellenére sem készít újra buszokat. A még működő, olasz kézben lévő mátyásföldi Ikarus Egyedi Autóbusz Gyár termeléséből is alig maradt már valami.
Az adóprés srófját nem lehet feljebb csavarni, az adóbázis szélesítésének mikéntjét viszont alaposan át kell tekinteni – többek között ezekkel a kérdésekkel is foglalkozik csütörtöki ülésnapján a versenyképességi kerekasztal.
Olasz sajtóértesülések szerint az Unicredit olasz nagybank ajánlatot készül tenni az egyik francia nagybankra, a Société Générale-ra, s ehhez meg is vannak a megfelelő pénzügyi eszközei. A francia bank részvényeinek árfolyama szerdán valósággal elszállt a párizsi tőzsdén.
A rendszerváltás utáni tsz-átalakítás és az élelmiszer-ipari privatizáció szellemi atyja, az öt nyelvet beszélő, uniós, világbanki és OECD-berkekben elismert agrárszakértő, Raskó György visszatért a családi hagyományokhoz, s agrárvállalkozó lett. Tudását, kapcsolati tőkéjét pénzre váltotta, majd tönkrement volt szövetkezeteket vásárolt meg. Bírálói úgy tartják, hogy korábbi szövetkezetellenes nézetei is megváltoztak. A Figyelő információi szerint
A kormány az idei GDP-arányos eredményszemléletű államháztartásihiány-prognózist 6,6 százalékra csökkentette a korábbi 6,8 százalékról, a tavalyi, már egyeztetett előzetes ESA'95-ös hiányt pedig 9,2 százalékra módosította a korábban közölt 10,1 százalékról - jelentette be Veres János pénzügyminiszter.
Az Európai Bizottság tetemes bírságot szabott ki több európai söripari cégre, mert Hollandiában összehangolt akcióval emelték az árakat, és felosztották maguk között a piacot.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. vezérigazgatója szerint „nagy kő eshet le a szívünkről”, hogy alulmaradtunk a 2012-es labdarúgó-Eb megrendezéséért vívott csatában. Persze azért szomorkodhatunk is kicsit...de a gatyánk nem megy rá.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa azt indítványozza az illetékes minisztereknek és a kormánynak, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) függessze fel a vasúti mellékvonalak megszüntetését, illetve a szolgáltatások színvonalának csökkentését.
Erre az évre 2,6 százalékos, jövőre 3,3 százalékos gazdasági növekedést vár kedden közzétett prognózisában az ICEG Európai Központja. A kutatóintézet 7,4 százalékos inflációval és 6,8 százalékos eredményszemléletű államháztartási hiánnyal számol 2007-ben.
A ferihegyi földi kiszolgáló cég, a Celebi Kft. menedzsmentjénél újabb munkavállalók jelentkeztek, akik készek különmegállapodást kötni a béremelés mértékéről a munkaadóval. Ezt a szakszervezetek jogszabályellenesnek tartják.
Május elejére elkészül, május közepén pedig megkezdődik a termelés a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. székesfehérvári gyárában. A cég még tavaly kezdett hozzá a beruházáshoz.
Az eddigi alakulóról felminősítést valószínűsítő pozitívra javította a Magyar Telecom B.V. (Invitel Zrt.) vezetékes távközlési szolgáltató besorolását a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service.
Római katonának öltözött greenpeace-aktivisták demonstráltak az olasz nagykövetség előtt: az olasz kormány ugyanis részt vesz egy szlovák atomerőmű bővítésében.
A gyógyszergyártók szövetségei egységes kérelemmel fordultak az APEH-hez, hogy a jövő hét pénteken esedékes, a gyógyszer-gazdaságossági törvényben előírt önbevallás és adófizetés tekintetében haladékot kérjenek – közölték a szövetségek kedden.
Az állami járművek fele 2010-től legyen hibrid autó – kezdeményezte Oláh Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője, a parlament környezetvédelmi bizottságának tagja.
A kormány számos területen szűkíteni akarja a közteherviselést elkerülő lehetőségeket – indokolta a pénzügyminiszter expozéjában az adótörvények módosítását kedden a parlamentben.
Április végétől heti négy járatot indít a Malév az urali Jekatyerinburgba. A választás nyílván szervesen illeszkedik az orosz tulajdonosok stratégiájába, ami szerint a magyar légitársaság hidat képezzen Oroszország és Európa nyugati fele között.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) attól tart, hogy a forint túlerősödése akadályozhatja a magyar gazdaság növekedését – közölte Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára.