üzlet

Évtizedes aratási rekord dőlt meg Somogyban: a tavalyinál több mint két héttel korábban, a hétvégén elkezdték betakarítani az őszi árpát.
2007. 06. 11. 13:12
Kissé csökkenő inflációra, így a jegybanki kamatvágás további késésére számítanak a Magyarországgal foglalkozó londoni elemzők a keddi inflációs adat előtt. A szakértők szerint júliusban vághat először kamatot a jegybank, miután a Monetáris Tanácsból távozik a keményvonalas pénzpolitikát pártoló Auth Henrik és Adamecz Péter.
2007. 06. 11. 12:07
Megnégyszereződött a rendszerváltás óta az ország adóssága – állapította meg Járai Zsigmond, aki szerint ha minden hitelt összeadunk, a nyolcvanas évek végi húszmilliárd dollárral szemben most nyolcvanmilliárd dollárra rúg hazánk összes tartozása – adta hírül a Magyar Nemzet.
2007. 06. 11. 08:24
Az amerikai Boeing konszern elhúzott a megrendelések számát tekintve riválisától, az európai Airbus-t gyártó vállalattól. Május végéig a Boeing 417 repülőgépre kapott megrendelést. Egy évvel ezelőtt ezek száma 358 volt.
2007. 06. 08. 18:41
A határ osztrák oldalán élők is tiltakoznak a heiligenkreuzi ipari parkba tervezett szemétégető megépítése ellen, a BIGAS (Bürger Initiative Gegen Abfall Schweinerei) elnevezésű civil szervezet több száz aláírást gyűjtött össze a szemégetőt ellenzőktől.
2007. 06. 08. 17:39
Orosz szakértők a jövő héten szemléket kezdenek a magyar baromfiüzemekben, és vizsgálatuk után Oroszország fontolóra veszi a magyar szárnyashús termékek behozatali tilalmának feloldását, közölte az orosz állat-egészségügyi és növényvédelmi felügyelet (Roszszelhoznadzor) szóvivője pénteken az MTI-vel.
2007. 06. 08. 12:06
A negyedéves számítások alapján Magyarország bruttó hazai terméke 2007 I. negyedévében 2,7 százalékkal növekedett. A növekedés húzóerejét az ipar 9,1 százalékos teljesítménynövekedése jelentette. A háztartások fogyasztása 0,8 százalékkal csökkent.
2007. 06. 08. 09:48
Azért nem csökkenhet júliustól a gáz ára, mert 2005 októbere és 2006 vége között az importgáz ára magasabb volt, mint amennyit a lakosság fizetett érte. Legközelebb januárban lesz lehetőség egy esetleges csökkentésre, kérdés, addig marad-e a viszonylag alacsony importár, s egyáltalán hatósági áras lesz-e még a földgáz.
2007. 06. 08. 07:03
A passzívház működésének alapelve az energiaveszteség minimálisra csökkentése az épület légzárásával és a falak szigetelésével: energiafogyasztása évenként és négyzetméterenként 18 kWh.
2007. 06. 08. 07:00
Ismét leszavazta a Tubes-hegyre tervezett katonai lokátor építési helyszínére vonatkozó változtatási tilalom elrendelését a pécsi közgyűlés.
2007. 06. 07. 16:17
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa megállapította, hogy a Pannon GSM Távközlési Zrt. 2006. évi kommunikációs kampányaival több ízben is megtévesztette a fogyasztókat.
2007. 06. 07. 12:34
A franciaországi tapasztalatok alapján a kicsi, de nyitott és nagy versenynek kitett magyar gazdaságban a versenyképességi pólusok számára elkerülhetetlen a specializálódás, és ezért Magyarországnak néhány konkrét témában kell megerősödnie – mondta szerda este az MTI-nek Párizsban Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos.
2007. 06. 07. 08:04
A magyar szaktárca és a Financial Times brit gazdasági szaklap Budapesten az Európai Unió gázbeszerzési lehetőségeit szélesíteni hivatott Nabucco vezetékről – jelentette be Felsmann Balázs, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szakállamtitkára az EU-tagországok energiaügyi minisztereinek szerdai luxembourgi ülésén.
2007. 06. 07. 07:47
Ha lassan is, de fokozatosan nyernek teret az élelmiszer-kereskedelemben a hipermarketek, miközben a kisboltok forgalma jelentősebb mértékben esik vissza. Tartják magukat ugyanakkor a hazai üzletláncok.
2007. 06. 06. 14:16
Hatvan hektáros ökoparkot alakítottak ki a paksi atomerőmű területén, amely őshonos magyar háziállatok bemutatására szolgál – közölte Mittler István, a Paksi Atomerőmű Zrt. kommunikációs vezetője.
2007. 06. 06. 12:09
Reprezentatív gyümölcsösültetvény-összeírás kezdődött Magyarország valamennyi megyéjében június 1-jén – közölte Laczka Éva, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) mezőgazdasági és környezetstatisztikai főosztályának vezetője.
2007. 06. 06. 11:53
Kedden a Goldman Sachs visszavonta azt a korábbi várakozását, hogy szeptembertől az amerikai jegybank 75 bázisponttal csökkenti az alapkamatot az év végéig. Most úgy vélik, hogy az alapkamat 5,25 százalék marad az idén, és ez jövőre sem változik.
2007. 06. 06. 08:31
Magyarországon is akár több ezer hektár szőlőt vághatnak ki a gazdák pénzkereseti megfontolásból, hiszen a tervek szerint Brüsszel 1,8 millió forintot fizetne hektáronként az ültetvények felszámolásáért. A szakember szerint helytelen az uniós törekvés, a termőterület csökkentése helyett a termelés szerkezetének átalakítását kellene ösztönözni.
2007. 06. 06. 07:00
Tavaly és az idén 270 kilométernyi új gyorsforgalmi út épült, illetve épül Magyarországon, s az év második felében az autópálya és gyorsforgalmi úthálózat teljes hossza meghaladja az 1000 kilométert - mondta Kóka János kedden Dunaújvárosban.
2007. 06. 05. 19:20
Olvasói sztorik