Az amerikai JD Power Intézet másfél évtizede a két legjelentősebb európai piacon is autósok tízezreit kérdezi meg arról, mennyire elégedettek egy-két éves járművükkel.
A legnagyobb európai és amerikai autógyártók kiépítették gyártási, eladási hálózatukat Kínában, de a kínai autógyárak is megjelentek az európai piacokon.
Szeptemberi fesztiválján egy terepmotorokat gyártó cég napi két alkalommal rendezett divatbemutatót saját ruhakollekciójából. Komoly üzletággá fejlődött a motorbizniszen belül a kiegészítők árusítása.
Journey, azaz utazás a neve a Dodge Frankfurti Autószalonon debütált, új modelljének. Egyszerre kell sokoldalú, gyerekbarát, rugalmas utas- és csomagterű kocsinak, valamint terepjárónak lennie.
A jelenleg öt tagot számláló Lexus-istálló három modelljéhez már hibrid hajtást is kínál a gyár. Az LS 600h a legnagyobb, méretéhez és teljesítményéhez képest mégis két kategóriával kisebb fogyasztással dicsekedhet.
A Jaguar fontos időszakot él, s ilyenkor egy új modell piacra dobása sokat lendíthet a márka szekerén. Az XF sok tekintetben forradalmi, a márka megújhodásának első modellje lehet.
Várhatóan a tavalyinál tíz százalékkal kevesebb új autó talál idén gazdára, köztük azonban sokkal több a luxus- és sportautó. A kisautók eladásai visszaestek, a szürkeimport virágzik.
A Land Cruiser immár öt évtizede az igazi 4x4-esek mezőnyének meghatározó szereplője. A Toyota terepes famíliájának legnagyobb tagja mélyreható fejlesztésen esett át.
Bár azt gondolhatnánk, hogy különleges hangulatú autóival a Subaru jól funkcionál rétegmárkaként, a japán gyártó szerint nem halogatható tovább az arculatváltás.
Törvényszerű, hogy minden neves gyártó időről időre leporolja a már szinte elfelejtett, egykor legendás modelleket. A Yamaha is így tett a hajdan a túraendurók királyának számító Tenerével.
Kezdetben elegendő volt, ha a fedélzeti audioberendezések zökkenőmentesen tudták olvasni a CD-t. Mára a hifi mellett a DVD-lejátszó sem ritkaság az autóban.
Az Audi fordított menetrendet választott középkategóriás autói bemutatására. Másnál a négyajtós szedán lát először napvilágot, az ingolstadtiak az A5 kupéval rukkoltak elő, s ezt követte a műszaki rokon, az új A4.
A Volvo régóta a biztonságos, családbarát autót keresők kedvence. Az új V70 varázsát a régi erények mellett megújult műszaki tartalom, gazdagabb kényelmi felszereltség és a szórakoztató rendszerek adják.
Az autógyárak tavaly harmincmilliárd forintért vásároltak hirdetéseket Magyarországon. A magyar piacon a reklám ma jellemzően a mindenkori akciók népszerűsítését jelenti.
A személyzetis mint profitforrás? Alig másfél évtizeddel ezelőtt a látnokok is megmosolyogták volna, ha valaki előmerészkedik ezzel a gondolattal. Azután megjelentek a hr-esek...
A pályázat sokszor nem mondja el, valójában milyen embert keres a megbízó, aki időnként átlátszó módon igyekszik kihasználni az álláskeresők kiszolgáltatottságát.
A web 2.0-nak nevezett szolgáltatások térhódítása eléri az üzleti szférát is. Mind több alkalmazás eredeti szórakoztató céljától eltérően a cégek mindennapi életében kap fontos szerepet.
A fővállalkozót is büntethetik a munkaügyi felügyelők, ha köddé vált az alvállalkozó. Ez az egyik törvényi változás, amit a munkáltatónak saját pénze érdekében „illik” tudnia.
Kis ország vagyunk, elég egy telefon a pályázó leellenőrzéséhez - indokolják fejvadászok, miért nem keresgélnek információkat az állást keresőkről a világhálón. Lehet, hogy csak titkolják?