Az egyetemi orvosképzés elindítását Nógrád megye főorvosa kezdeményezte a királynőnél, hamarosan már a környező, nagy múltú orvosi egyetemek is elfogadták velük egyenrangúnak a magyar fakultáson kiadott diplomákat.
Hatalmas seregek estek egymásnak az ókorban Megiddónál, évszázadokon át úgy hitték, hogy ez lesz Isten és az Antikrisztus seregei közötti végső összecsapás színhelye is.
Stábja profi módon akarta felkészíteni, de a rengeteg statisztikai adattal csak teljesen összezavarták az elnököt – végül sármjára és humorára hagyatkoztak.
A szovjet tankokkal visszatérő Kádár János fokozatosan felmérte lehetőségeit, megértette a szovjet elvárásokat, és beleállt a feladatba: 1957 tavaszára ígéretekkel, erőszakkal és elnyomással felszámolta az ellenállást, a hangulat átfordult.
Letartóztatták, amikor szót emelt Erdély sérelmei miatt, majd az élete is veszélybe került. Maga köré gyűjtötte a hajdúkat, és felkészült a fegyveres védekezésre.