Házasságon kívüli kapcsolatot létesített, illetve a magyar titkosszolgálat alkalmazottjaként tüntette fel magát a fehéroroszországi magyar konzulátus egyik tanácsosa.
A Vatikán felszólítja a püspököket, hogy működjenek együtt a rendőrséggel az egyházi személyek által gyermekek terhére elkövetett szexuális zaklatások, erőszak esetében.
Alighogy megkezdődött, el is napolták Silvio Berlusconi perét, amelyet kiskorú prostituálásának vádjával indított ellene a milánói ügyészség - tudta meg a Reuters.
Vizsgálat indult Dél-Koreában azzal a gyanúval, hogy az ország sanghaji konzulátusának diplomatái könnyített vízumügyintézést ígértek egy kínai nőnek szexért cserébe.
Legutóbb a Pécs Szépe verseny szervezőjét és felnőtt győztesét, most a tinédzser kategória legszebbjét találták meg az interneten. A lány mindent tagad.
A Vatikán egy 1997-ben kelt levelében elutasította ír püspököknek azt a kezdeményezését, hogy az egyházat érintő minden pedofilgyanús ügyet jelentsenek a rendőrségnek.
Készek találkozni az áldozatokkal az "apostoli látogatók", akiket a pápa nevezett ki a pedofilbotrányba keveredett ír egyház helyzetének kivizsgálására - közölte pénteken a Vatikán.
Ismét fiatalkorú miatt keveredett botrányba Silvio Berlusconi olasz kormányfő, akinek milánói villájában állítólag többször is járt a lány - írta a Corriere della Sera milánói napilap.
A világ első számú golfozójáról közel egy évvel ezelőtti autóbalesete nyomán derült ki, hogy megcsalja a feleségét, a svéd Elin Nordegrent, ráadásul nem először. Az asszony hamar be is adta a válókeresetet, és pár hónappal később már el is váltak. Tigernek azonban nemcsak a magánélete, a sportkarrierje is megsínylette a félrelépést: népszerűsége a harmadára esett [...]