Az előző évek adataihoz képest torz képet kapunk a friss munkaerő-piaci és a szegénységgel kapcsolatos statisztikákban – ezt mondja Mellár Tamás, aki 1998 és 2003 között a Központi Statisztikai Hivatal elnöke volt.
Hiába minden rossz szóbeszéd, Borsod nem fért be a legleszakadtabb három magyar megye közé, de a helyzet nem rózsás. Főleg, ha az osztrák átlagbérhez viszonyítunk.
A modern európai építészet gyönyörű példáival sűrűn megrakott eritreai főváros nem épp egy tipikus turistacélpont, pedig meglátogatása felér egy időutazással.
Akkora a vagyonuk, mint 3,5 milliárd embernek összesen. A 62 ember 2010 óta csaknem annyival gyarapodott, amennyivel a világ szegényebbik felének csökkent a jövedelme.
A cég 2000-ben csődöt jelentett, de a tartomány vezetése átvette a kórházat, és fizette az orvosok, valamint ápolók bérét, de a szűk költségvetés miatt a négyszáz beteg jó része inkább elhagyta az intézményt.
Sándor a Móricz Zsigmond körtéren árulja a maga készítette állatfigurákat. Évtizedekig élt az utcán, de ez nem tartotta vissza attól, hogy gyerekkori álmát beteljesítve fél Európát bejárja.