Bepótolták a Partizan Belgrád elleni Európa Liga-selejtező miatt elhalasztott Paks-Videoton bajnokit. A fehérváriak sima győzelemmel léptek meg a tabellán.
Del Potro elképesztő mélységekből jött vissza Dominic Thiem ellen a US Openen, de a következő körben Federer vár rá. Igaz, egy New York-i döntőben már megverte.
Barzsó Henrietta megszerezte második érmét a budapesti szkander-világbajnokságon: az U21-es korosztályban a 60 kilósok között jobb kézzel bronzérmes lett.
Ezt mondja Javier Tebas, a spanyol fociliga elnöke, mert szerinte a Barcát elhagyó brazil csillagászati igazolása következmények nélküli „pénzügyi dopping".
Idősebb Grózer György hazatér Németországból, és a Penta Gödöllő női röplabdacsapatának edzője lesz. Ifjabb Grózer György, a német válogatott ütőjátékosa maradna 2020-ig.
A túraató-vb klasszisának TCR-csapata vezeti a pontversenyt, Michelisz számára mégsem az első győzelem volt a legintenzívebb élmény, Tassi pedig hasonló helyzetben van, mint ő.
Az utóbbi időben több olyan sporteseménynek is Magyarország adott otthont, ahol a sportolóink mögött nagyszámú, lelkes közönség állt. Mégsem sikerül mindenkinek a legjobbat kihozni magából. Mi állhat a történtek mögött?
Sokan rettegnek a szezonközi válogatott meccsek miatt, a PSG most meg is élheti azt, hogy milyen, amikor az egyik kulcsjátékosukat a FIFA-vírus támadja meg.
Az olasz labdarúgó-válogatott Spanyolország mögött a második helyen áll a vb-selejtezőcsoportjukban. Izraelt csak 1-0-ra verték kedden. Kitört a népharag, Buffon csillapítana.