Sport

Idősebb Grózer jön, ifjabb Grózer marad

Idősebb Grózer György hazatér Németországból, és a Penta Gödöllő női röplabdacsapatának edzője lesz. Ifjabb Grózer György, a német válogatott ütőjátékosa maradna 2020-ig.

Idősebb Grózer György lett a Penta Gödöllői RC női röplabdacsapatának vezetőedzője. A Németországból hazatért szakember Borkovits Zoltánt váltja a kispadon, segítője a korábbi másodedző, Szalay Attila lesz.

Grózer kész utánpótlás-koncepcióval érkezett a klubhoz, ennek megvalósításában a német szövetség nem volt partner, azonban Magyarországon a sportot támogató társaságiadó-kedvezmény rendszere (TAO) miatt alkalmasak a feltételek.

A tréner célja a hatodik hely elérése a bajnokságban. Kizárólag magyar tehetségekre támaszkodnának, eddig négy új játékos csatlakozott a kerethez, Hackl Szilvia, Horváth Petra, valamint a strandröplabda országos bajnok Lakatos Enikő, Lutter Eszter kettős.

A klubnál azon dolgoznak, hogy állandó otthont találjon magának az együttes, ennek érdekében pedig egy új csarnok felépítése is szóba került.

Ifjabb Grózer György marad

Ifjabb Grózer György, a német válogatott ütőjátékosa a 2020-as tokiói olimpiáig szeretne játszani a nemzeti együttesben. A friss Európa-bajnoki ezüstérmes sportoló a magyar szövetség honlapján arról beszélt, a válogatott egyik legrutinosabb tagjaként az is a feladata volt a tornán, hogy tartsa a kapcsolatot a szövetségi kapitány és a csapattársai között.

Igyekeztem jó értelemben mondva lazán, sok mosollyal röplabdázni, nem görcsölni, hiszen valószínűleg ez volt az utolsó Európa-bajnokságom

– nyilatkozta Grózer.

A vasárnap orosz aranyéremmel zárult Eb álomcsapatába beválasztott feladóátló úgy fogalmazott, büszkék lehetnek arra, amit elértek, hiszen az utóbbi időszakban alapos fiatalításon esett át a német csapat: „Próbáltam a rutinommal sokat segíteni, mindent átadni a fiataloknak, amit tanultam, továbbá igyekeztem a stresszt levenni a vállukról.”

A jövővel kapcsolatban a 32 éves játékos azt mondta, hogy bár korábban visszavonult a nemzeti csapattól, és a 2018-as világbajnokságra sem sikerült kijutnia a német válogatottnak, de a tokiói olimpiáig megpróbál még játszani. Ebben a németek olasz szövetségi kapitánya, Andrea Giani is támogatja, aki továbbra is számít legrutinosabb röplabdázójára.

A klubszezonnal kapcsolatban hozzáfűzte, új együttesével, az orosz Lokomotiv Novoszibirszkkel szeretnének négyes döntőt játszani a Bajnokok Ligájában, és a bajnokságban is minél eredményesebb évet zárni.

Világvándor

Ifjabb Grózer György az ugyancsak válogatott röplabdázó édesapjához hasonlóan magyar-német kettős állampolgár. A Vasas utánpótlásában kezdett játszani, majd a Dunaferrben és a Kaposvárban szerepelt, 2002-ben pedig Németországba igazolt, ahol 2010-ig kétszer lett bajnok a Friedrichshafennel. Ezt követően két évig a lengyel Asseco Resovia Rzeszów csapatában röplabdázott, amellyel bajnoki címet és CEV Kupa-ezüstérmet ünnepelhetett, 2012-ben pedig a bajnokság legértékesebb játékosának választották. A következő három idényt az orosz Belogorje Belgorodnál töltötte, ahol egy bajnoki cím mellett a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Később a Koreai Köztársaságban, Kínában és Katarban is eredményesen szerepelt.

A 2000-es évek második felében többször pályára lépett a magyar válogatottban, de később úgy döntött, a pályafutását szem előtt tartva a német színeket képviseli. A mostani Eb-ezüst előtt válogatott szinten az Európa Ligában 2009-ben aranyérmet nyert, a világbajnokságon 2014-ben harmadik lett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik