sofőr

Az agresszív fiatalember lökdösni kezdte a sofőrt és többször megütötte. Az utasok segítségével sikerült megfékezni a férfit, akit leszállítottak a járatról, majd hívták a rendőrséget. A szegedi rendőrkapitányság a fiatalembert, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki. Mivel jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll, ezért a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezi [...]
2010. 06. 03. 11:22
A göteborgi konferencián a fő témát a sofőrök nappali aluszékonysága jelentette. Egy fiatal alváskutató, Mahssa Karimi 116 helyi busz- és villamosvezető közül próbálta meg kiszűrni azokat, akik napközben fáradékonyak, éjszaka pedig rosszul alszanak. A gépjárművezetők a kutató kérdésére elmondták, hogy 23%-uk napközben kifejezetten gyakran aluszékony. A 28%-uk rosszul alszik, 19%-uknál pedig előfordult a kihagyó légzés [...]
2010. 05. 18. 11:22
Autókat és autóbuszt tört össze járművével egy kábítószer hatása alatt volán mögé ült sofőr Vásárosnaményban, a 37 éves helyi lakos ellen eljárás indult, jogosítványát bevonták – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője. Fülöp Gergely tájékoztatása szerint a férfi előbb egy szemben közlekedő autó oldalát súrolta járművével, majd miután megállt, nagy sebességgel nekitolatott egy megállóból kikanyarodó [...]
2010. 04. 08. 12:15
Üdv minden címzettnek. Ma este (I.08), amikor felszálltam a 141-es buszra (BKI-209), oltári bűzt éreztem. Pár másodperc után rájöttem, hogy hányás
2008. 01. 11. 06:42
Helló Kollega vagyok a blog.hu-ról, múltkor mikor néztem a blogod, eszembe jutott valami, amit tesóm fotózott a 7-es buszon vagy egy fél éve.Igen
2007. 09. 24. 06:41
Kedves Figyelő! Annyi féle anekdotázgatás látott már napvilágot a blogon a sofőrök dilijeiről, hogy úgy gondoltam megosztom veletek kedvenc
2007. 06. 29. 22:17
Vannak ilyen rendes és udvarias sofőrök erről nekem is van véleményem. Rendszeresen utaztam a 103-assal amikor ott még nem volvok közlekedtek. Van
2007. 06. 19. 09:16
Olvasói sztorik