pénzügy

Matolcsy György a Magyar Nemzetben csütörtökön megjelent írásában újólag megerősítette azt az álláspontját, hogy az előző kormány által benyújtott 2010-es költségvetés hamis számokon alapult és úgy véli: Bajnai Gordon és Oszkó Péter ezzel ellentétes állítását megfogalmazó közleményükben saját magukat cáfolták meg.
2011. 02. 10. 07:22
Az offshore céggel folytatott adócsalás mára Magyarországon is „életveszélyessé” vált – állítja egy független pénzügyi szakember, aki Brother Layman álnéven írt könyvet a témáról. A „Laikus Testvér” exkluzív interjút adott a Figyelőnek.
2011. 02. 09. 15:45
Immár a nyugdíj is egy olyan ösztönzővé válhat, amely miatt hűséges maradhat a vállalatához a munkavállaló - derült ki a Questor csoport tájékoztatóján. Elindult az első foglalkoztatói nyugdíjszolgáltató Magyarországon.
2011. 02. 09. 14:08
A világgazdaságban és itthon is idén jön el az igazság pillanata – mondta a Concorde Csoport Facebook-oldalán publikált videoüzenetében Jaksity György, a társaság igazgatóságának elnöke.
2011. 02. 09. 11:39
A gazdasági válság és az önerő hiánya miatt az észak-magyarországi régióban 5,6 milliárd forintnyi megítélt támogatásról mondtak le a pályázatok nyertesei - mondta Becsó Zsolt, az Észak-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke kedden Salgótarjánban sajtótájékoztatón.
2011. 02. 08. 12:18
Rövid távon stabilizálhatja a forintot a jelenlegi árfolyamsávban az e hónapban esedékes magyarországi költségvetési konszolidációs csomag, a költségvetés középtávú fenntarthatóságára gyakorolt hatás azonban egyelőre kérdéses a szükségesnél esetleg kevésbé konkrét intézkedések kockázata miatt - vélekedtek legújabb helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.
2011. 02. 08. 12:06
Orbán Viktor országértékelő beszéde – konkrétumok hiányában - nem befolyásolta a forint árfolyamát. Egyelőre továbbra is ámulhatunk a szokatlanul erős forinton – bár nehéz megmondani, meddig. Miért is tud a piac örülni egy olyan kellemetlenségnek, mint a megszorítás?
2011. 02. 07. 17:37
Széles bázisú, robusztus ütemű növekedés kezdődött a világgazdaságban - állapította meg pénteken az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index alapján, amely csaknem ötéves csúcson van.
2011. 02. 04. 15:20
Estére tovább erősödött a forint az euróhoz és a svájci frankhoz képest is. nyolc óra körül 268,7 forinton jegyezték a közös devizát, a svájci frank 206,78 forintot ért.
2011. 02. 02. 20:06
Tovább erősödött a forint szerdán a bankközi piacon: a reggeli 271-es szint után délután már 269 forinton is járt az euró árfolyama, négy óra előtt pedig 269,25 forinton jegyezték az eurót.
2011. 02. 02. 15:59
Javuló nemzetközi befektetői hangulatot tükröz az euró árfolyama, tovább erősödik a forint: az eurót 269,50 forinton jegyezték szerdán délelőtt fél tízkor a bankközi kereskedelemben a kedd délutáni 270,50 forint után.
2011. 02. 02. 10:10
A lánctartozások felszámolására az unió maximum 30 napos általános fizetési határidőt írna elő a hatóságok, és 60 naposat a vállalkozások beszerzéseire. A késve fizető megrendelőknek pedig a késedelmi kamaton felül minimum 40 eurós átalányt is kellene fizetniük. Magyarország annyiban előrébb jár, hogy szeptember közepe óta 15 napos általános fizetési határidőt írt elő a közbeszerzésekben. A piac azonban még kevéssé érzi ennek hatását.
2011. 02. 02. 06:40
Reális esély van arra, hogy belátható időn belül bezárjon az összes magánnyugdíjpénztár – nem biztos azonban, hogy az akkor újra a társadalombiztosítási rendszerbe kerülők jogosultak lesznek az állami nyugdíjra.
2011. 01. 31. 14:38
Több mint 40 ezer lakás energetikai felújításáról születhet szerződés az idén, de ha a szén-dioxid-kvótából származó bevételek jól alakulnak, akár 70 ezerre is nőhet ez a szám - mondta a Magyar Nemzetnek Bencsik János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium energiaügyekért felelős államtitkára.
2011. 01. 31. 06:41
Magyarország gazdaságpolitikai kockázati megítélése még mindig számottevően gyengébb Lengyelországénál, ám folyamatosan erősödnek a lengyel államháztartási kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak is - áll londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékeléseiben.
2011. 01. 28. 15:48
Olvasói sztorik