Azoknak, akik a magán-nyugdíjrendszerben szeretnének maradni, már csak egy napjuk maradt arra, hogy erről nyilatkozzanak. Az ügyfélszolgálatok hétfőn este hat óráig lesznek nyitva.
Magyarország gazdaságpolitikai kockázati megítélése még mindig számottevően gyengébb Lengyelországénál, ám folyamatosan erősödnek a lengyel államháztartási kilátásokkal kapcsolatos aggodalmak is - áll londoni felzárkózó piaci elemzők pénteki helyzetértékeléseiben.
Elnöki ajánlást kíván kibocsátani a Pénzügyi Szerveztek Állami Felügyelete (PSZÁF) a pénzügyi szervezetektől elvárt fogyasztóvédelmi elvekről - írta a Napi Gazdaság.
Könyörtelen bizonyossággal közeledik az időpont, amikor végleg választani kell a magán- és az állami nyugdíjrendszer között. Ebből az alkalomból összegyűjtöttük az 5 legnagyobb meglepetést, amely érhet bennünket a nyugdíjrendszerrel kapcsolatban.
A brit és az amerikai bankárok fele nagyobb prémiumot kapott tavaly, mint az előző évben a gyenge teljesítmény ellenére - derítette ki a brit Efinancialcareers pénzügyi állásportál.
Gazdát cserélhet a Volksbank Magyarország. Nem kifejezetten a magyar bankhálózat eladó, hanem az egész kelet-európai csoport, a Volksbank International. A kis- és középvállalkozási szegmensben erős, de lakossági üzletággal is rendelkező, 70 fiókkal bíró bank tulajdonosváltása jobban megmozgathatja a piacot, mint a szintén folyamatban levő Banco Popolare-eladás.
A februárra ígért strukturális átalakítások iránya jó, fontos azonban, hogy az intézkedések a fenntarthatóságot szolgálják - mondta a Magyar Nemzetben megjelent interjúban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) magyarországi képviseletének vezetője.
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa ma kamatdöntő ülést tart, az elemzők többsége arra számít, hogy a monetáris tanács megemeli a jegybanki alapkamatot, mégpedig 25 bázisponttal 6,00 százalékra.
Mára rendszerszintűvé vált az euróövezeti pénzügyi válság, és megjelentek olyan vélemények a piacon, hogy a valutaunió szétesésének csak az "Európai Egyesült Államok" megteremtésével lehet elejét venni - hangzott el a Fitch Ratings által az euróövezet jövőjéről pénteken Londonban megrendezett szemináriumon.
Elveszítette a héten szerzett nyereségét a forint: az eurót péntek délelőtt fél tízkor 275,80 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 274,28 forint után.
Drága stratégiai tervet dolgozott ki a MÁV, a társaság 4455 milliárd forintot költene beruházásokra 2030-ig formálódó stratégiai programja szerint - értesült a Népszabadság.
A forint árfolyama alig változott csütörtök reggel, a svájci frankot 212 forint alatt, az eurót pedig 272 forint körül jegyezték 7 órakor a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Hamarosan megfogyatkozik a Központi Hitelinformációs Rendszer (KHR) "feketelistáján" (közismert nevén: BAR-lista) nyilván tartott lakossági hiteladósok száma. Egy decemberi törvénymódosítás nyomán ugyanis a korábbi öt év helyett csak egy évig lehet megőrizni az adataikat.
Gyengült estére a forint a svájci frankkal és az euróval szemben délutánhoz viszonyítva a devizapiacon. Reggelhez képest a forint némileg drágább volt az euróval, de gyengébb a svájci frankkal szemben este.