A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 223,32 pontos emelkedéssel 22 353,88 ponton zárt csütörtökön, ami 1,01 százalékos erősödés a szerdai záráshoz képest.
Sokat javult a forint árfolyama a bankközi devizapiacon a szerdai nagy esés után, 4 óra tájban az eurót 257,15/20 forinton jegyezték, szemben a szerda késő délutáni 259,10 forinttal, illetve a szerdán négy óra körül jegyzett 256,65/75 forinttal.
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Rt. megállapodást kíván kötni körülbelül 6 millió darab tulajdonában lévő, „A" sorozatú Mol-részvény értékesítéséről a Magnolia Finance Limited, Jerseyben bejegyzett társaság részére.
A szerdán késő délután, a tengeren túli piacon jegyzett 259,10 forintos euró csúcs után csütörtökön kora reggel 258,50 forinton indult meg a kereskedés Budapesten a bankközi devizapiacon, kilenc óra után pedig 257,70/90 forinton tartott az euró kurzusa.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,67 pontos emelkedéssel, 22 231,23 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékhez képest ez 0,45 százalékos erősödés. A Raiffeisen Bank elemzője folytatódó csökkenésre számít.
Szerdán 1 dollárt meghaladó mértékben gyengült a kőolaj ára Londonban és New Yorkban arra az adatra, hogy a múlt héten a vártnál jelentősebben bővült az amerikai olajtartalék, ami hétéves csúcsra emelkedett.
Az Európai Bizottság figyelmeztette a tőzsdéket, hogy ha nem csökkentik a határon átnyúló részvénykereskedés költségeit, akkor Brüsszel kényszeríteni fogja őket.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22 793,26 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értéknél ez mindössze 0,62 ponttal alacsonyabb. A CIB Bank elemzője szerint további gyengülés valószínű szerdán a Budapesti Értéktőzsdén az előző napi visszaesés után.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 503,61 pontos csökkenéssel 22 793,88 ponton zárt kedden, ez az előző napi záráshoz képest 2,16 százalékos gyengülés.
Jelentős, több mint 2 százalékos esést produkált kedden a BUX, és tovább gyengült a forint az euróhoz képest. Elemzők nemzetközi trendekkel magyarázzák a folyamatokat és úgy vélik: érdemben már nem erősödik tovább az euró a forinthoz képest.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 146,40 pontos csökkenéssel, 23 151,09 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékhez képest ez 0,63 százalékos gyengülés. A Takarékbank elemzője szerint csökkenés várható kedden.
Kedd reggel, szűk sávban mozogva, tartotta az árát a kőolaj a szabadpiacon a hétfői, nagy olcsóbbodás után, miközben a befektetők arra várnak, vajon igazolódnak-e hétfői áresést okozó előrejelzések arról, hogy az OPEC csúcsszinten tartja termelését a túlkínálat ellenére.
A CIB Bank csoport 2005-ben 18,6 milliárd forint, az előző évinél 13 százalékkal nagyobb adózott profitot ért el az auditált, konszolidált, nemzetközi számviteli szabványok szerinti (IFRS) adatok alapján - jelentette be Török László vezérigazgató.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 189,45 pontos csökkenéssel, 23 297,49 ponton zárt hétfőn, ami 0,81 százalékos gyengülés a pénteki záráshoz képest.
Alig változott a forint jegyzése a bankközi devizapiacon hétfőn, az eurót fél négy tájban 254,70/80 forinton jegyezték, ami néhány filléres eltérés csupán a pénteki 254,65/75 forinttól.
Európa legnagyobb, a világ harmadik legnagyobb bankcsoportja, a brit–hongkongi HSBC hétfőn 15,873 milliárd dolláros adózott eredményt jelentett a tavalyi évről IFRS szerint, 11,3 százalékkal többet a 2004-es 14,258 milliárdnál.
Hétfőn reggel nem változott a forint jegyzése a bankközi devizapiacon, az euró árfolyama a péntek délutáni árfolyammal megegyező 254,65/75 forinton állt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 14,60 pontos emelkedéssel, 23 501,54 ponton nyitott hétfőn. A piaci várakozások szerint régiós hatások érvényesülhetnek a tőzsdén.