Műanyag hulladékból próbál házilag üzemanyagot készíteni a lakosság a Gázai övezetben, miután Izrael semmilyen üzemanyagot nem enged bejutni az ostrom alatt tartott, nagyjából kétmilliós lakossággal rendelkező területre.
Elfogadhatatlannak nevezte Joe Biden amerikai elnök és Kamala Harris alelnök, hogy az izraeli hadsereg agyonlőtt egy amerikai emberi jogi aktivistán Ciszjordániában egy tüntetésen.
27 ember halt meg csütörtökön az Gázai övezetben végrehajtott izraeli csapások következtében a palesztin egészségügyi hatóságok közlése szerint, miközben az izraeli hadsereg egyre mélyebben hatol be a Gázai övezet középső és déli területeire:
Letartóztatott az izraeli rendőrség négy embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy részt vettek egy zsidó telepesek által szervezett támadásban, melynek során egy palesztin lakos meghalt – közölték csütörtökön a hatóságok.
Vállalta a felelősséget szerdán az izraeli katonai hírszerzés távozó vezetője, Aharon Haliva vezérőrnagy amiatt, hogy az ország határait nem tudták megvédeni a Hamasz tavaly október 7-i nagyszabású támadása idején.
Irán azt tanácsolta a légitársaságoknak, hogy „hadgyakorlat" miatt kerüljék el az ország légterét csütörtök hajnalban – közölte az egyiptomi állami al-Kahíra televízió egy egyiptomi hivatalos forrásra hivatkozva.
Megbeszélést folytatott Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter német hivatali partnerével – számolt be a tárcavezető szerdán az X közösségi platformon.
Törökország szerdán nyújtja be beavatkozási nyilatkozatát a hágai Nemzetközi Bíróságon (ICJ) Dél-afrikai Köztársaság Izrale elleni népirtási perében – írta a Reuters meg nem nevezett diplomáciai forrásra hivatkozva.