otthonfelújítási támogatás
Még sosem folyósítottak belőle olyan keveset, mint idén januárban.
Már ha lesz elég szakember a kormányhivataloknál.
Mások az igények városban, vidéken, családi és társasházaknál.
Ha mi magunk újítanánk fel a lakást vagy családtaggal dolgoztatunk, akkor 0 forint támogatást húzhatunk be.
Tizenhét család kaphatja meg első körben a pénzt, átlagban egymillió forintot.
Erre figyeljen, hogy minden számláját elfogadják, és maximalizálni tudja a támogatás összegét.
A miniszter az otthonfelújítási támogatás új részleteit ismertette.
A legfeljebb hárommillió forintos vissza nem térítendő támogatás legkésőbb 2022. december 31-ig igényelhető.
Egy év folyamatos tb-jogviszonnyal kell rendelkezni, köztartozásmentesnek kell lenni.
A beteg gyereket ápolóknál nem lesz gyerekéletkori határ.
A használt lakások piacán hozhat fellendülést és a lakásállomány állapotának javulásához is hozzájárulhat az intézkedés.
A felújítási költségek felét vállalja át legfeljebb hárommillió forintig.