Már több mint kétezer olyan embert vettek őrizetbe Oroszországban, akik a háború elleni tüntetéseken vettek részt – írja a Guardian az OVD-Info nevű független megfigyelő csoport alapján.
Az orosz parlament, a duma egyik legismertebb nacionalista képviselője, Alekszandr Kinstein szeptember 22-én részleges mozgósítást javasolt az orosz nemzeti gárda (Roszgvardia) is – jelentette a brit védelmi minisztérium.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6317-an léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar szakaszon belépők közül 6404-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.
A Guardian azt írja, hogy az orosz kormányt minden körülmények között támogató RT televízió vezetője ritka kritikával illette a mozgósítást, mondván azokat is behívják katonának, akiket nem kellene – „mintha Kijev utasítására tennék”, fogalmazott Margareta Szimonyan.
A BBC-nek nyilatkozott Josep Borrell, az Európai Unió külügyi főképviselője, aki kiemelte, hogy bár most úgy áll, hogy sikerült sarokba szorítani az orosz hadsereget, Putyin minderre a legrosszabb módon is reagálhat, és ezt komolyan kell venni.
Miután Putyin bejelentette a részleges mozgósítást, hadköteles korú orosz férfiak tömegei kezdtek el pánikszerűen menekülni az országból, amit több nyugati ország nyugtalanul figyelt.
A Guardian írta meg, hogy Vlagyimir Putyin szombaton aláírt egy új törvényt, aminek értelmében azok az orosz katonák, akik megtagadják a szolgálatot, dezertálnak vagy megadják magukat az ellenségnek, a jövőben tíz éves börtönbüntetésre számíthatnak.
Ukrajna idei gabonatermése 54,1-55,7 millió tonna között lesz, jóval kevesebb a tavalyi 80 millió tonnánál az APK-Inform ukrán agrárgazdasági tanácsadó vállalat szombaton ismertetett előrejelzése szerint.
A problémákra, amelyekkel Európának szembe kell néznie a háború és a szankciók miatt, az egyetlen megoldás a béke - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a CNN-nek adott interjújában.
A dél-ukrajnai Herszon megye kormányzói hivatala azt tanácsolta az orosz ellenőrzés alól megszabadult térségben található települések lakóinak, hogy a téli időszakra utazzanak el otthonukból.