önkormányzati választás 2014
A rendszerváltozás óta hetedszer tartanak Magyarország 3177 településén önkormányzati választásokat. A képviselők mandátuma a korábbi négy helyett öt évre szól.
2014. 10. 12. 07:04
A jövő a szakiskolákban kezdődik és a mérnöki világnál végződik – mondta a miniszterelnök a szombathelyi tévének adott kampányinterjúban.
2014. 10. 10. 20:14
A Demokratikus Koalíció elnöke szerint azért kell dolgozni, hogy ezt elhiggyék a választók.
2014. 10. 10. 18:25
Kothencz János kampányrendezvényen szólt be a Délmagyarország munkatársának.
2014. 10. 10. 17:55
Többen jelezték a Facebookon, hogy készpénzátutalási megbízás is jött a miniszterelnök üzenete mellé, melyben „harcostársait” a Fidesz támogatására kéri a vasárnapi választáson.
2014. 10. 10. 17:20
Egy ízes istenkáromlást is utánaküldött. Az esztergomi polgármesteri hivatal kabinetvezetője azt akarta megörökíteni, ahogy az egyébként autóvezetést oktató Pataki István tilosban parkol.
2014. 10. 10. 16:13
Bár a kampányban ez is előkerült, a szocialista EP-képviselő szerint a kormánynak nincs köze az uniós pénzekhez.
2014. 10. 10. 14:17
Az Ipsos felmérése alapján a kormánypártok a listás szavazást minden megyében megnyerhetik, a megyei jogú városok túlnyomó többségében ők adják majd a polgármestert, és a főpolgármesteri poszt is a Fidesz-KDNP-nél marad.
2014. 10. 10. 12:30
Lesz-e kampánycsend, mit tehetnek a pártok, milyen irat kell ahhoz, hogy szavazhassunk. Választási kisokos.
2014. 10. 10. 09:05
Aki ma 16 óráig nem nyújtja be átjelentkezési kérelmét a lakóhelye szerinti jegyzőnél, nem szavazhat a vasárnapi önkormányzati választáson.
2014. 10. 10. 08:30
Egy VIII. kerületi hajléktalanszállóra tömegével jelentkeztek be magukat örménynek valló emberek. Egy örmény kisebbségi önkormányzati jelölt feljelentést tett.
2014. 10. 09. 20:28
Kothencz János csütörtökön este jelentette be, hogy nem vesz részt a polgármesterjelöltek péntek estére tervezett nyilvános vitáján. Ellenfele, Botka László szerint megfutamodott.
2014. 10. 09. 19:13
A hallgatói önkormányzat és a belőle kinőtt vállalkozások embereit indította a választáson Szegeden a Szegedi Egyetemi Hallgatói Kulturális Egyesület, céljukról és tevékenységükről azonban nem lehet tudni.
2014. 10. 09. 16:23
A Kiscsillag és a Kispál és a Borz Kossuth-díjas tagja kiállt az egyik pécsi induló mellett.
2014. 10. 09. 15:52
A Medián legújabb felmérése szerint a jogosultak kevesebb mint 50 százaléka tervez részt venni a vasárnapi önkormányzati választáson.
2014. 10. 08. 10:33
Vasárnap a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltjének győzelme és a fővárosi közgyűlés kormánypárti többségének megmaradása várható, és a megyei jogú városok szintjén is a kormánypártok újrázhatnak.
2014. 10. 07. 16:10
Az MSZP alelnöke felszólította a Fideszt, hogy hagyja abba az azzal való zsarolást, hogy csak azoknak a településeknek jár európai forrás, ahol "narancssárga sapkát húznak a polgármester fejére".
2014. 10. 05. 17:29
Úgy tűnik, az olykor mókás, és tét nélkülinek tűnő kampányhajrá az ellenzék marakodását hozza. Ráadásul a kormány nagyon belehúz a végén.
2014. 10. 04. 20:12
Rezsicsökkentés helyett energiahatékonysági beruházásokat sürget a Modern Magyarország Mozgalom főpolgármester-jelöltje.
2014. 10. 04. 12:42
A főpolgármester szerint nem jó megoldás a 3-as metró szerelvényeinek felújítása, de nincs másra lehetőség.
2014. 10. 03. 09:50
A Magyar Nemzet szerint a budapesti szocialisták elfogadhatatlannak tartják, hogy a pártelnök egyláltalán nem veszi ki részét a kampányból.
2014. 10. 02. 08:51
A Blikk megszerzett egy hangfelvételt, melyen állítólag a miskolci ellenzéki polgármesterjelölt maga beszél arról, hogy örömlányokkal fotózták.
2014. 10. 02. 07:38