Belföld

Nézőpont: nagyon nyernek a kormánypártok

Az áprilisi országgyűlési és májusi európai parlamenti választások eredményei, a közvélemény-kutatási adatok valamint a helyi erőviszonyok alapján “újabb nagyarányú kormánypárti győzelemre számíthatunk október 12-én” – áll az elemzésben.

Tarlós nyugodtan aludhat

A Nézőpont Intézet szerint a baloldal a kormányoldal számára legnegatívabb forgatókönyv megvalósulása esetén sem tud fordítani a fővárosban, és azon az összbenyomáson sem tudnak ezzel javítani, hogy “elszalasztották az esélyt Budapesten, mert elengedték a főpolgármester-jelölti versenyt”.

A fővárosban Tarlós István újabb győzelme és kormánypárti többségű közgyűlés létrejötte prognosztizálható. A Fidesz tizennégy kerületi győzelemmel számolhat, amihez további három kompenzációs listán bejutó képviselő csatlakozhat. Ez – a főpolgármesterrel kiegészülve – abszolút számbeli többséget jelent a közgyűlésben.

A fővárosi közgyűlést a huszonhárom kerületi polgármester, a főpolgármester, valamint kilenc kompenzációs listáról bejutó képviselő alkotja majd. Az elemzés szerint az MSZP három kerületet hozhat el megint (XIII., XIX., XX.), a DK szintén hármat (VII., X., XXI.), az Együtt-PM kettőt (IX., XIV.). Mind a három, külön kompenzációs listát állító párt számíthat még egy-egy kompenzációs helyre is.

A Jobbik a kompenzációs listáról két képviselőt, az LMP egyet küldhet a testületbe szakértői becslés szerint. Egy független jelölt is nyerhet, Geiger Ferenc a XXIII. kerületben. Az így kialakuló erőviszonyok mellett a fővárosi kormánypárti képviselők az újonnan előírt kettős többséggel is rendelkeznének: “a tizennyolc fővárosi mandátum mellett a budapesti lakosság hatvan százaléka is polgármestereik mögött lenne” – írták.

Miskolcon szinte megjósolhatatlan, hogy mi várható

Az elemzés szerint a megyei jogú városok szintjén is a kormánypártok újrázhatnak a hivatalban lévő polgármester helyzeti előnyének és “polgármesterváltó hangulat hiányának” köszönhetően. A kormányoldal egyértelműen jobb pozícióból vág neki a megmérettetésnek, hiszen a huszonhárom megyei jogú város közül egyedül Szegeden indul regnáló ellenzéki polgármester – mutattak rá.

A Nézőpont Intézet Nyíregyházát és Salgótarjánt “billegőnek tekinti”, ám a két megyeszékhely – mint írták – inkább a jobboldal számára nyerhető.

A megyei jogú városok közül az elemzés szerint Miskolcon lesz a legnagyobb küzdelem a pártok között. Az ország negyedik legnépesebb településén ugyanis a Fidesz-KDNP, a baloldal és a Jobbik között kiegyenlített a pártpreferencia-verseny, így “közel megjósolhatatlan a kimenetel”.
Szeged az egyetlen szinte biztos baloldali város 

Az intézet szerint egy helyen várható biztos ellenzéki győzelem: “a baloldali fellegvárnak számító Szegeden, ahol szoros volt a verseny 2010-ben, és ezúttal is megszorongathatja Botka Lászlót a Fidesz-KDNP jelöltje”. A megyei közgyűlések szintjén – a választástörténeti adatok alapján – azt várják, hogy a kormánypártok szerzik a legtöbb mandátumot, de lehetséges, hogy pár megyében csak relatív többséget érnek el.

Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Pest megyében lehet veszélyben a Fidesz-KDNP abszolút többsége és elképzelhető, hogy valamilyen együttműködésre kényszerül más pártokkal. Komárom-Esztergom és Nógrád megyében, ha a kormánypártok nem tudják szavazóikat sikeresen mozgósítani, akkor egy-egy be nem jutott képviselőn múlhat az abszolút többség – írták.

Második erő lehet a Jobbik

Emlékeztettek, a Jobbik áprilisban jó eredményeket produkált az előbb felsorolt megyékben. A párt második helyes szereplése prognosztizálható hét megyében, a legjobb eredményre Heves megyében számíthatnak, itt várhatóan csupán relatív többséget szerez a Fidesz-KDNP.

A tízezer fő feletti városok tekintetében arra hívták fel a figyelmet, hogy az önkormányzati voksoláson nagyobb szerepe lehet a pártlogika mellett a személyeknek, a független jelöltek jobban beleszólhatnak a versenybe. Így az áprilisinál valamivel mérsékeltebb lehet a kormányoldal fölénye – írták.

Az elemzés szerint ezekben a városokban több helyen hármas verseny állhat elő, és számos településen a Jobbik lehet “a második erő az önkormányzati választáson is.”

A választástörténeti adatok alapján öt városban van leginkább esély baloldali győzelemre: Kazincbarcikán, Dorogon, Komlón, Oroszlányban és Tiszaújvárosban, illetve hat további billegő helyen van esélye a baloldali jelölteknek, így például Kalocsán vagy Ajkán. A Jobbik nyolc településen szerepelhet jól, itt akár polgármestereket állíthat vagy a testületi többséget tudhatja maga mögött a párt. Ilyen település Heves, Törökszentmiklós, Tiszavasvári, Hajdúhadház, Gyöngyös, Sajószentpéter, Ózd és Nyírbátor – írták.

A Nézőpont Intézet szerint a tízezer fő alatti településeken várhatóan a Fidesz-KDNP elsöprő győzelmet arat, itt a szavazatok több mint felét is megszerezheti. A tavaszi országgyűlési és európai parlamenti választások egyaránt megmutatták, hogy ezeken a településeken a baloldali pártok több helyen már csak a harmadik erőt jelentik, a Fidesz-KDNP fölénye pedig megkérdőjelezhetetlen.

Mint írták, mivel a kistelepüléseken várhatóan nem lesz komoly érdemi képviselete a baloldali pártoknak, a 2018-as választásokon nehéz lesz ezeken a helyeken majd mozgósítaniuk. Az elemzés során a 2010. és 2014. évi országgyűlési és európai parlamenti választások eredményeit, a közvélemény-kutatási adatokat, valamint a helyi adottságokat – erőviszonyok, kampány – vettek figyelembe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik