nob

Juan Antonio Samaranch Salisachs, a spanyol sportvezető fia arról számolt be, hogy édesapját súlyos szívelégtelenség miatt hétfőn szállították a Quirón de Barcelona klinikára, állapota jelenleg stabil. Samaranch, – a szervezet örökös tiszteletbeli elnöke – 1980-tól 2001-ig irányította a NOB-ot.
2010. 04. 20. 18:01
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) előkészületeket ellenőrző bizottságának vezetője szerdán úgy nyilatkozott, a 2014-es téli játékokra való felkészülés a legtöbb szempontból megfelelően halad az oroszországi Szocsiban. Jean-Claude Killy a Fekete-tenger partján kijelölt terület bejárását követően azt mondta, az előrelépés jelentős mértékű. Az olimpiai létesítmények szinte a semmiből épülnek fel Szocsiban. Killy videókapcsolaton keresztül megosztotta észrevételeit [...]
2010. 04. 14. 18:10
A lausanne-i székhelyű NOB azt követően tette közzé Oroszországot támogató állásfoglalását, hogy Moszkvában hétfőn – nem végleges adatok szerint 39 ember életét kioltó, és több mint hetven sérülttel járó – öngyilkos merényleteket követtek el a metróban. A terrorakciót két nő hajtotta végre, akik magukat robbantották fel. Az orosz hatóságok feltételezése szerint a tettesek a kaukázusi [...]
2010. 03. 30. 11:13
Olvasói sztorik