nigéria

A kisebb műtéten átesett John Obi Mikel és a klubcsapatában keveset foglalkoztatott Nwankwo Kanu is bekerült a labdarúgó-világbajnokságra készülő bő nigériai keretbe. Mikelnek, a Chelsea középpályásának május elején operálták a térdét, ennek ellenére számít rá Lars Lagerback szövetségi kapitány. A svéd szakvezető a 33 éves Kanunak minden bizonnyal korábbi teljesítményei alapján küldött meghívót. A keretben [...]
2010. 05. 11. 15:30
A Szupersasok eredetileg a durbani Hampshire Hotelben laktak volna, de múlt héten egy terepszemlére érkezett küldöttség kifogásolta az ottani körülményeket, mondván: az épület zajos, nem biztonságos, ráadásul sok a szúnyog. A szövetség vezetői ezért úgy döntöttek, hogy a Richards Bayben található Hotel Waterfront lesz a csapat főhadiszállása, még ha – szerződésszegés miatt – 125 ezer [...]
2010. 05. 05. 08:36
A líbiai fővárosban, egy afrikai diákvezetőkkel tartott találkozón Kadhafi hétfőn este azt mondta, hogy “délen keresztény államot kellene alapítani, amelynek Lagos lehetne a fővárosa (…) északon pedig iszlám államot a jelenlegi fővárossal, Abujával”. Március elején egy muzulmán vallású nomád törzs tagjai tömegmészárlást követtek el a nyugat-afrikai ország több keresztény falujában. Az előre kitervelt öldöklésnek mintegy [...]
2010. 03. 16. 14:57
A nigériai Next című lap hétfői híre szerint a német szakember 24 millió nairát, azaz 114 ezer eurót követel a szövetségtől elmaradt fizetés címén. Vogts azután távozott Nigériából, hogy a Szuper Sasok az Afrika Kupa negyeddöntőjében 2-1-es vereséget szenvedett a házigazda Ghánától, ezzel kiesett. A sorozat előtt minimális célként az elődöntőbe jutást határozták meg a [...]
2010. 03. 16. 09:04
A katonák kedd este az őket körülálló tömegre nyitottak tüzet, akik a kijárási tilalom ellenére megpróbálták megakadályozni egy jármű továbbhaladását, amelyről azt hitték, hogy ellenséges fegyvereseket szállít. A helyszínre érkező katonák felszólították a fiatalokból álló tömeget a távozásra, majd tüzelni kezdtek. A helyi kórházi ápolók szerint a lövöldözésben ketten meghaltak, öten pedig megsérültek. Jos városának [...]
2010. 03. 10. 14:14
A hivatalos információk szerint két keresztény falut támadott meg vasárnap több bozótvágó késsel felfegyverkezett ember a közép-nigériai Jos városa közelében. A támadás célja feltehetően egy januárban történt, szintén több száz emberéletet követelő mészárlás miatti bosszú volt. A nigériai keresztények és muszlimok között már hosszú ideje tart az ellenségeskedés, amely gyakran erőszakba torkollik.
2010. 03. 08. 09:51
A nemzeti szövetség tájékoztatása szerint az egykori svéd kapitány azonnali hatállyal átvette a Szupersasok irányítását. A 61 éves Lagerbäck az Afrika-kupát követően menesztett Shuaibu Amoút váltja, aki az elődöntőben búcsúzott a nigériai csapattal. Az öt hónapra leszerződtetett svéd szakembertől azt várják a szövetség vezetői, hogy legalább az elődöntőig jusson el a nemzeti tizeneggyel a dél-afrikai [...]
2010. 03. 02. 11:18
Olvasói sztorik