Nagyvilág

Túszdráma: a szabadítási akció közben meghalt a két túsz

A francia erők sikertelen szabadítási kísérlete közben életét vesztette két francia férfi, akiket fegyveresek raboltak el a nigeri fővárosban.

Alain Juppé védelmi miniszter nyilatkozata szerint a két férfit halva találták az emberrablókkal vívott összecsapás helyszínén. Nicolas Sarkozy francia elnök később közleményében tudatta, hogy az emberrablók végeztek a túszokkal. Sarkozy gyáva és barbár bűnténynek nevezte ezt, és fogadkozott, hogy országa “fáradhatatlanul fog harcolni a terrorista barbárság” ellen.

A beszámolók szerint a nigeri hatóságok és a helyi francia erők katonái a bűntény után azonnal üldözőbe vették az emberrablókat, és többször is harcba keveredtek velük. Az üldözés egészen Mali határáig folyt, ahol Juppé közlése szerint újabb összecsapásra került sor.

“A térségben lévő francia erők által indított és összehangolt művelet eredményeképpen a terroristáknak útját állták a mali határnál, és közülük többet elfogtak” – mondta a francia miniszter, hozzátéve azonban, hogy az összecsapás után a két túszt halva találták. Ez már a második sikertelen francia túszszabadítási akció volt tavaly július óta a térségben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik