Hiába dübörög a kvótakampány, nem sok minden változott a pártszimpátiákban a Medián szeptemberi felmérése szerint. Fidesz, Jobbik, MSZP, DK, LMP az erősorrend.
Mi történik, ha a nem túl demokratikus választási törvény országgyűlési választásokra vonatkozó részét bírálja két ellenzéki párt? Hát aláássák a népszavazás tekintélyét!
Vagy ha nem, akkor már úgyis mindegy lesz, mert a szabad, keresztény, liberális, élhető Európának vége lesz. És önérdekből tette tönkre egy rakás gyáva ember.
Borítékolható, hogy október 2-án sok visszaéléssel kapcsolatos vád fogalmazódik majd meg civilek és pártok részéről. De ezeket nem lesz mód kivizsgálni. És ehhez kivételesen a Fidesznek nem sok köze lesz.
Egy KDNP-s szerint a letelepedési kötvényesek azért mások, mint a bevándorlók, mert nekik van pénzünk. Egy MSZP-s meg elmondta, miért nem szeretnének kvótát. Egy konzervatív pedig megfejtette, mi a baj liberális gondolkodással.
A biztonságpolitikai szakértők Maseratija, a tanár urak Guccija, a Nógrádi Györgyök Nógrádi Györgye nem hagyta szellemi táplálék nélkül híveit. Mindenki hülye, csak ő helikopter.
A hozzá közel állók szerint a miniszterelnök legfőbb vágya, hogy az EU megreformálásáért és a nemzetállamokért küzdhessen, akár egyedüli, meg nem értett harcosként is.
Kampányrendezvényt tartottak a Liberálisok Pécsen, ahol Fodor Gábor az igen szavazatra buzdított. Szerinte a népszavazás a Fidesz "durva és primitív" szavazatszerzése.
Kiéleződött a feszültség a Nyugat-Balkánon, mert a boszniai Szerb Köztársaság olyan népszavazásra készül, ami a bosnyákok szerint szembemegy a daytoni békével.
A kormányhoz közel álló szervezet közvélemény-kutatást végzett a migrációról. Szépen igazolták a kormánypropaganda összes elemét, csak egy apró, a népszavazás szempontjából fontos adatot hagytak ki.