múmiák

Múmia a szegedi Fekete házban (Múmia a szegedi Fekete házban)
Többszáz éves múmiák költöznek a Fekete házba augusztus közepén. A váci Fehérek templomának rejtett kriptájában leltek rá azokra a természetes úton mumifikálódott testekre, melyeket most Szegeden láthat a nagyközönség. A tizenegy múmiát és titokzatos sorsukat augusztus 15-től ismerhetik meg az érdeklődők a „Rejtélyek, sorsok, múmiák" című kiállításon.
2013. 08. 09. 13:52
Múmiákat kutat, de nem Egyiptomban, hanem Magyarországon. És nem is meglett korú pipás, szakállas professzor, hanem a 30-as éveinek elején járó nő. Ha nem éppen két kisgyermekét neveli, Kristóf Lilla Alida kutat, elemez, feldolgoz, publikál. A természettudományok és a bölcsészettudományok határterületein tevékenykedik. Csillapíthatatlan kíváncsisággal kutatja a múltat, hogy felismeréseivel másokat is gazdagíthasson.
2012. 11. 08. 10:11
Izotópos elemzéseknek vetettek alá a hat iráni sómúmia közül ötöt, hogy megállapítsák korukat, valamint származási helyüket.
2011. 06. 08. 13:45
Olvasói sztorik