Tudomány

Az Ötzi-lány újabb titkai

Bántalmazhatták halála előtt, és tizenévesen kemény fizikai munkára fogták a ma csak mocsári múmiaként ismert lányt.

A Göttingeni Egyetem kutatói szerint a tizenévesen elhunyt lány rövid élete alatt is sokat szenvedett, több betegsége is volt. Fejében jóindulatú daganat nőtt, gerincferdülésben szenvedett, sípcsontját krónikus gyulladás kínozta.

Moora 2005 óta foglalkoztatja a tudósokat. A lány minden bizonnyal időszámításunk előtt 650 táján élhetett, mocsári múmiává váló holttestét kitűnően kutatható állapotban őrizte meg az idő.

A tudósoknak most sikerült arcot adniuk a 16-19 év közötti lánynak, képét háromdimenziós modellek és rajzok segítségével formázták meg.

“Ez Moora” – jegyezte meg Klaus Püschel, hozzátéve ugyanakkor, hogy még mindig nem tudják, hogy is nézett ki pontosan a lány.

A mumifikálódott holttest vizsgálatából tudósok arra következtetnek, hogy Moora minden bizonnyal rossz körülmények között nőtt fel. Koponyáján két bemélyedést találtak, ezek jól begyógyultak. A nyomok arra utalnak, a lány két ütést kapott homlokára. Ennek oka baleset vagy valamiféle bántalmazás lehetett – vélekedett Michael Schulz, a Göttingeni Egyetem professzora.

Emellett egyértelműnek tűnik, hogy Moora kemény fizikai munkát végzett. “Nagy bizonyossággal nem volt előkelőség” – magyarázta a kutató, aki szerint a lány valószínűleg rabszolgaként dolgozott.


AJÁNLOTT LINKEK:

Mooráról – németül (Moora Zentrum)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik