menekült

Egy szervezett támadásról volt szó a Röszkei határon, amely terrortámadásnak minősül. A rendőrség honlapján közzétett férfiak irányították az eseményeket – mondta a Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke.  Ha valóban a szír háború elől menekülő menedékkérőkről van szó, akkor miért van náluk hangosbeszélő – tette fel a kérdést a sajtószóvivő.
2015. 09. 18. 16:33
A Külgazdasági és Külügyminisztérium szerint a horvát hatóság azt híresztelik: a magyar és a horvát belügyminiszter megállapodott a bevándorlók határhoz szállításáról. ”Ez hazugság” – hangsúlyozta a tárca. Magyar Levente államtitkár telefonon kért magyarázatot Josko Klisovic horvát külügyminiszter-helyettestől, és határozottan felszólította, hogy ”a horvát rendőrök fejezzék be ennek a hazugságnak a terjesztését”.
2015. 09. 18. 16:23
Tudósítónk szerint miután a több mint 1500 eddig megérkezett menedékkérő leszállt a horvát buszokról, a Röszkén már megismert BKV-s tranzitbuszokra szállítják őket Beremenden. Azt a hatóságok nem árulták el, hogy hová szállítják őket. A már ide készített buszok némiképp ellentmondanak annak az információnak, amely szerint a magyar hatóságokat meglepte, hogy ideérkeznek a menedékkérők. A helyszínen [...]
2015. 09. 18. 16:01
Steffen Seibert tájékoztatóján a magyar, a horvát és a szlovén határra vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: ami ”a magyar esetet illeti, a menekültek nagy száma kétségkívül nagy megterhelést jelent egy olyan országnak, mint Magyarország, és erre tekintettel kell lenni”. Ugyanakkor a német ”szövetségi kormány szerint nem jelent hozzájárulást az aktuális menekültprobléma tartós megoldásához, ha menekülteket gyakorlatilag [...]
2015. 09. 18. 15:46
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a migrációs hullám megállítására az lett volna a szerencsés, ha Németország, Ausztria, Horvátország, Szerbia, Szlovákia és Magyarország közösen zárta volna le határait. Magyarország számára most a magyar-horvát határ megvédése a kérdés mondta  a hódmezővásárhelyi fogadóórája után. Szerinte a horvát és a szerb kormány meg sem próbálta a menekültek ellátását, az ő szolidaritásukra nem [...]
2015. 09. 18. 15:28
Szlovénia az Európai Unió és a schengeni rendszer szabályainak megsértésével vádolta meg pénteken Horvátországot, miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök kijelentette, hogy országában a továbbiakban nem tudják regisztrálni és elszállásolni az újonnan érkező menekülteket. Sefic Bostjan szlovén belügyi államtitkár sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a rendőrség további egységekkel készül a várhatóan Horvátországból érkező menekültáradat kezelésére.  
2015. 09. 18. 15:15
A 24.hu tudósítója szerint több mint tíz busz érkezett a horvát-magyar határra. Beremendnél a gyorsan idebuszoztatott menedékkérők elindultak Magyarország felé.
2015. 09. 18. 15:04
A honvédelmi és a rendőrségi törvény módosításának hétfői parlamenti elfogadásához szükséges kétharmados többség biztosítására kérte az ellenzéket pénteken a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Gulyás Gergely szerint most a baloldal is bizonyíthatná, hogy nem a bevándorlók pártján áll. A törvénymódosítás megszavazása után a honvédség erői is részt vehetnek majd a határvédelemben.  
2015. 09. 18. 14:51
Miután Zoran Milanovic horvát miniszterelnök korábban kijelentette, hogy nem regisztrálják többé a migránsokat, és oda mehetnek, ahová akarnak, a magyar határhoz közeli Pélmonostorról (Beli Monastir) és a horvát-szerb határon lévő Tovarnikról ingyenesen buszokkal szállítják az illegális határátlépőket a beremendi határátkelőre – írta az Index.hr horvát internetes portál. Eszék melletti Csepényből pedig, ahol 600 bevándorló volt elszállásolva, [...]
2015. 09. 18. 14:42
Előre megfontolt szándékkal, brutális módon, tervezetten, ”minden bizonnyal a miniszterelnök” utasítására a rendőrök támadtak rá a békés menekültekre, nem pedig fordítva – mondta a Demokratikus Koalíció elnöke. Röszkénél kedden a rendőrség hátrébb vonta a sorfalat, kinyitották a határzárat, hogy később a Magyarországra érkező ünneplő, boldog tömeget  minden előzetes figyelmeztetés nélkül megtámadják – mondta Gyurcsány Ferenc, [...]
2015. 09. 18. 14:40
Horvátország nem tartóztatja fel a bevándorlókat, nem zárja le az országhatárokat, és nem vezényli ki hadseregét a határokra – közölte Zoran Milanovic miniszterelnök. „Horvátországon keresztül szabadon átvonulhatnak a migránsok, mert mi nem vagyunk célország”. ”A szomszédjaink nagyon gyorsan összefogtak ellenünk, és most ujjal mutogatnak ránk, de mi nem fogunk szögesdrótot húzni, mint Magyarország” – mondta, [...]
2015. 09. 18. 14:34
Beremendnél tranzitzónát hoznak létre várhatóan már a hét végére, hogy azok a migránsok, akik menekültstátuszt kívánnak kérni, ezt meg tudják tenni – mondta Hoppál Péter kulturális államtitkár pénteken Pécsen. Péntekre virradó éjszaka a magyar-horvát határszakaszon is megkezdődött és tíz ponton folyik a 41 kilométeresre tervezett ideiglenes műszaki határzár építése, az első védvonal egy napon belül [...]
2015. 09. 18. 14:29
Angolul, németül és arabul is közzétette felhívását a magyar rendőrség, ebben fényképfelvételeken próbálja azonosítani a röszkei zavargás helyszínén levőket – az erről szóló közleményt péntek délután tette közzé a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája a rendőrség honlapján. A bevándorlók szerda délután döntötték be az átkelőkaput a Röszke-2 határátkelőnél, és megpróbáltak bejutni Magyarországra. A kövekkel, fadarabokkal, [...]
2015. 09. 18. 14:08
Pozitív üzenete ellenére méltatlanul kevéssé ismert az a segítség, amelyet Magyarország és népe nyújtott a második világháború idején ide menekült lengyel katonáknak és civileknek, mondta a Honvédelmi Minisztérium (HM) társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára a témában rendezett pénteki budapesti tanácskozáson. Kun Szabó István szerint a történelmi hagyományok nyomán ”a legmélyebb rokonszenv” övezte az érkezőket, akiknek a [...]
2015. 09. 18. 13:53
A helyszínen tartózkodó Kaufmann Balázs szerint teljes a káosz a pélmonostori vasútállomáson. Ide vonattal és buszokkal hozták a menekülteket, valószínűleg azért, hogy innen átutazzanak Magyarországra. Most viszont buszokkal viszik el őket Eszékre és Zágrábba. Nagyon kevés rendőr biztosít többezer menekültet, nem ritkák a kiabálások sem. Senki nem tudja, mit kellene tennie.
2015. 09. 18. 13:49
Rövid ideig tüntettek a menekültek a magyar határ közelében lévő, kelet-horvátországi Pélmonostor (Beli Manastir) vasútállomásán, majd több százan gyalog indultak el délnek, Eszék irányába – közölte az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója pénteken az MTI-vel. Nem indulnak és érkeznek vonatok a pélmonostori vasútállomásra, amelyet körülbelül kétezer menekült foglalt el péntek délelőtt. Az illegális határsértők tömegesen tódulnak fel azokra [...]
2015. 09. 18. 13:47
Országos kampány indult pénteken a lengyel médiában azzal a céllal, hogy a migrációról nyújtott tájékoztatással csökkentsék a lengyel társadalom félelmeit. A Több tudás – kevesebb félelem elnevezésű akcióban mintegy 40 lengyelországi szerkesztőség, köztük a közszolgálati média és a legnagyobb országos napilapok vesznek részt. A kampányt a Gazeta Wyborcza című baloldali liberális napilap kezdeményezésére, a lengyel [...]
2015. 09. 18. 13:46
Kemény munkára van szükség a magyar-horvát határszakaszon is az illegális bevándorlás megakadályozására, mondta Hoppál Péter pénteken Pécsen. A kultúráért felelős államtitkár, baranyai fideszes képviselő sajtótájékoztatón azt mondta, péntekre virradó éjszaka ezen a határszakaszon is megkezdődött és tíz ponton folyik a 41 kilométeresre tervezett ideiglenes műszaki határzár építése, az első védvonal egy napon belül elkészülhet. Nagy Csaba, [...]
2015. 09. 18. 13:44
Többségi szavazást helyezett kilátásba az Európai Unióban a német külügyminiszter pénteken, hogy így késztesse a menekültek elosztására a kötelező befogadási kvótának makacsul ellenszegülő országokat. A Passauer Neue Presse című német újságnak adott interjúban Steinmeier egyebek között azt mondta, ”lehetetlen, hogy csak Németország, Ausztria, Svédország és Olaszország viselje” azt a terhet, amelyet a migránsok unióba áradása [...]
2015. 09. 18. 13:43
Alig van menekült Budapesten, ezért felszámolták az ideiglenes szociális blokkokat és a Verseny utcai bázis kiépítése egyelőre szünetel – közölte Tarlós István főpolgármester pénteki fővárosi sajtótájékoztatóján. A közműcsatlakozási lehetőségeket meghagyták, a szociális blokkok gyakorlatilag bármelyik nap visszaállíthatóak – mondta Tarlós István. Azt mondta, ma ugyan nyugalom van, de ”ki tudja, mi lesz holnapután”. Szerinte a migránsok BKV-buszokkal történt szállítása [...]
2015. 09. 18. 13:42
A magyar-horvát határ a schengeni övezet külső határa, amelyet a tagállamok olyan módon ellenőriznek, ahogyan szükségesnek látják – reagált pénteken az Európai Bizottság szóvivője arra, hogy Magyarország egy másik uniós tagállammal szomszédos határán is kerítésépítésbe kezdett. Natasha Bertaud azt is mondta, megtagadható a belépés azoktól, akik nem hajlandóak együttműködni a hatóságokkal, menedékkérelmet beadni és vállalni [...]
2015. 09. 18. 13:41
Horvátország nem tartóztatja fel a migránsokat, nem zárja le az országhatárokat, és nem vezényli ki hadseregét a határokra – közölte Zoran Milanovic miniszterelnök pénteken Zágrábban, rendkívüli sajtótájékoztatón. ”Horvátországon keresztül szabadon átvonulhatnak a migránsok, mert mi nem vagyunk célország”. ”A szomszédaink nagyon gyorsan összefogtak ellenünk, és most ujjal mutogatnak ránk, de mi nem fogunk szögesdrótot húzni, [...]
2015. 09. 18. 13:02
Olvasói sztorik