Gazdaság

A világ 60 millió menekültjének a fele gyerek

GazdaságTV
GazdaságTV

2015. 09. 18. 19:46

Szeptember 20-án jön az UNICEF gyermekek világnapja. Ennek alkalmából beszélgettünk a hazai UNICEF gyermekjogi igazgatójával, Lux Ágnessel, aki megdöbbentő számokat mondott: még mindig napi 16 ezer gyermek hal meg a világban. Az idei év pedig Magyarországon rekordokat dönt.
Korábban a témában:

Ez az év a gyerekek számára az utóbbi idők egyik legrosszabbja volt. Magyarországot is elérte a menekültválság, amely miatt csak idén eddig több mint 5000 menekült gyerek érkezett hazánkba, elsősorban olyan fegyveres konfliktusok által súlyosan érintett országokból, mint Szíria, Afganisztán, Irak. Ilyen kritikus helyzetben minden felelősen gondolkodó embernek lépéseket kell tennie, hogy a rászorulók segítségére legyen, mert nem hagyhatjuk örökre elveszni gyerekkorukat, amely megismételhetetlen. A méltányos körülményekhez elvben minden gyermeknek megvan a joga, legyen az bárhol a világon.

Szíria ma a gyerekek számára az egyik legveszélyesebb hely a világon. Összesen 5,6 millió szír gyermeket érint a polgárháború, amely közel 5 éve tart és formálja a családok és gyermekek mindennapjait. A szír gyerekek majd’ fele nem tud iskolába járni: 2 millióan  Szíriában, 600 ezren pedig a környező országok menekülttáboraiban nem kapnak oktatást. Az UNICEF adatai alapján közel 2 millióra tehető azon szíriai gyermekek száma, akik menekültként élnek Libanonban, Törökországban, Jordániában és más országokban. A polgárháború miatt naponta átlagosan 45 ezer ember kénytelen elhagyni az országot. Ez a szám négyszer annyi, mint 2011-ben volt, amikor elkezdődött a konfliktus. Szíriában immár 12,2 millió ember szorul humanitárius segítségnyújtásra, közülük 5,6 millió gyerek.

A helyzet Afganisztánban sem jobb: 2014-ben a kiújuló fegyveres konfliktusok és természeti katasztrófák miatt 750 ezer embernek kellett elhagynia otthonát és életét olyan körülmények között folytatnia, ahol elégtelenek a higiéniás viszonyok, nincs ivóvíz és csupán a minimális életfeltételek biztosítottak. Ezzel tovább nőtt a kiszolgáltatottsága az ottélőknek, különösen a nőknek és a gyerekeknek.

2014 első felében 6000 civil áldozatot jelentettek, 520 gyereket öltek meg és 1391 gyerek sérült meg súlyosan. 175 iskolát támadtak meg, amiért az elnökválasztás ideje alatt szavazóhelyiségként szolgáltak, amelynek következtében az oktatási tevékenységet hosszú időre fel kellett függeszteni, ezzel mintegy 87.500 iskolás tanulását ellehetetlenítve. A menekülttáborokban élő gyerekek közötti vezető halálozási ok a kanyaró, és körülbelül 45%-ban a gyermekhalandóság oka a súlyos alultápláltság. Az Afganisztánban élő 6.9 millió ember, köztük 2.8 millió gyerek vár életmentő humanitárius segítségnyújtásra 2015-ben is.

Ilyen embertelen körülmények miatt nőtt az elmúlt 4 évben 13,9 millióval a menekültek száma, és ez az oka annak is, hogy immáron összesen 60 millió menekült van világszerte. A menekültek fele pedig gyerek, akiken ha nem segítünk, örökre elveszíthetik fiatalságukat és jövőjüket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.