média

Majdnem a felére esett a magyarországi érdekeltségekkel is rendelkező német Axel Springer lapkiadó profitja tavaly. A visszaesés főként a hirdetési piac pangása miatt következett be.
2010. 03. 10. 12:29
Veszélyeztetheti az Iwiw pozícióit a Facebook – mondja Vaszily Miklós, az Origo Zrt. vezérigazgatója, aki beszél arról is, hogy indexesebb lesz-e a jövőben a hírportáljuk.
2010. 03. 10. 08:30
Egzisztenciálisan és szakmailag is súlyos veszélybe kerültek a megyei napilapok szerkesztőségeiben dolgozó újságírók, a kiadók tulajdonosai ugyanis az egész gazdaságot sújtó válságra hivatkozva, nem először, szigorítják munkakörülményeiket - állapította meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) érdekvédelmi bizottsága állásfoglalásában.
2010. 03. 10. 07:50
Egyre súlyosabb pénzügyi helyzetbe kerül Sorin Ovidiu Vantu médiabirodalma, miután a Reuters hírügynökség is fizetésképtelenségi (inszolvencia) eljárást kért a bukaresti bíróságon a román médiamágnás tulajdonában lévő Realitatea hírtelevízió és a Newsin hírügynökség ellen.
2010. 03. 10. 07:30
A netet használók 87 százaléka véli úgy egy huszonhat országban több mint 27 ezer résztvevővel végzett felmérés szerint, hogy a világháló elérésének szerepelnie kellene az alapvető emberi jogok között, az internetkapcsolattal még nem rendelkező válaszolók 70 százaléka pedig úgy érzi, hogy szüksége lenne internetre.
2010. 03. 09. 08:07
Barócsi Áront nevezte ki a TV2 a csatorna Internet csoportvezetőjének, a szakember a jövőben a csatorna internetes projektjeinek összefogásáért és irányításáért felel.
2010. 03. 09. 07:50
Magyar kiadók szellemi termékeinek digitális terjesztését tűzte ki célul a magyar könyves piac új szereplője, az eKönyv Magyarország Kft. - közölte a Bookline.hu Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán.
2010. 03. 04. 09:41
Március 1-jétől Koltay Tamás lett a TV2 Program PR csoportvezetője és a csatorna szóvivője. A szakember kinevezése értelmében háromfős csapata élén mostantól a TV2 teljes körű program- és műsorvezetőkkel kapcsolatos kommunikációs tevékenységét irányítja.
2010. 03. 04. 08:15
A választási műsorok levezénylésére eddig kinevezett Kardos Ernő helyett a Népszava információi szerint Feledy Péter lett az új főszerkesztő, míg a választás estéjén nem Krizsó Szilvia vezeti majd a műsort, hanem Süveges Gergő mellett a Telesportból ismert Szántó Dávid és az eddig szintén sporthíreket beolvasó Zelinka Ildikó. Az MTV emellett köszöni de nem kér a [...]
2010. 03. 03. 19:30
Hivatalosan is ismertette kedden a sajtó által már megszellőztetett radikális karcsúsítási terveket a BBC vezérigazgatója. A tervezett lépéseket máris szakszervezeti és politikai bírálatok érik.
2010. 03. 02. 15:31
Jelentősen nőtt a múlt évben a digitális televíziózás részaránya Magyarországon. A Nemzeti Hírközlési Hatóság adatai szerint tavaly április és december között 152 ezerrel bővült a digitális tévészolgáltatásra előfizetők száma.
2010. 03. 02. 13:30
2010. február 25-én kiosztották a 2006-ban útjára indított Ringier Népszabadság Awards díjait mely a Ringier lapokban és a Népszabadságban, valamint a kiadók online portáljain a tavalyi évben megjelent reklámokat, kampányokat ismeri el.
2010. 03. 02. 08:10
Radikálisan zsugorodna a BBC, a brit közszolgálati televízió- és rádiótársaság hagyományos műsorsugárzási és internetes tevékenysége a brit sajtó által pénteken idézett stratégiai átalakítási tervek szerint. A BBC egyelőre nem kommentálta az értesülést.
2010. 02. 26. 12:22
Idén sem jön még a kánaán a médiaiparban, állítják a Marketing&Média és az Ipsos közös kutatássorozatában megkérdezettek. A Magyar Médiaindex néven indított felmérés során a 100 legmeghatározóbb hirdető cég, médiavállalkozás, média- és reklámügynökség vezetőjét kérdezik meg arról, hogy szerintük hogyan alakulnak a hazai médiaköltések negyedéves összehasonlításban.
2010. 02. 26. 08:10
Most, hogy gazdasági válság terhe nyomja a fogyasztók vállát, az Adidas sportszergyártó a Csillagok háborúját idéző kollekció piacra dobásával akarja a maga oldalára állítani az "Erőt", hogy lepipálja riválisait.
2010. 02. 25. 09:55
A The Miami Herald című amerikai napilap megszüntette azt a két hónapja indított kísérletet, amelynek lényege, hogy az újság internetes kiadását használó olvasók önkéntes alapon megajánlhattak egy összeget a szerintük érdekes cikkekért.
2010. 02. 23. 16:18
Hetek óta nem kapható az iPhone 16 gigabájtos változata a nagyobb budapesti bevásárlóközpontokban lévő T-Pontokban. Komoly utánajárást igényel az is, ha valaki a telefonkészülékek után érdeklődik.
2010. 02. 23. 12:45
A Dream Interactive tervező grafikusának, Halmos Leventének saját tervezésű betűtípusát használják a dél-afrikai foci-vb egyik helyszínének, a 43 ezer férőhelyes Mbombela stadionnak a hivatalos fontjaként. Nem ez az első alkalom, hogy a designer nemzetközi sikert ér el.
2010. 02. 23. 10:56
Olvasói sztorik