média

"Egyenesen sokkolónak" nevezte a szlovák államfő hét végén elhangzott kijelentését a Nemzetközi Újságírószövetség (IFJ) európai igazgatója, Renate Schröder, aki arra reagált, hogy Ivan Gasparovic szerint a szlovák kormánynak és a parlamentnek saját médiára van szüksége, amely ellensúlyozná a mostani média úgymond kormányellenes magatartását.
2008. 01. 07. 20:18
A Viasat3 és a Korda György – Balázs Klári házaspár megegyezésre jutott abban, hogy a csatorna elkísérheti világ körüli útjára a sztárpárt.
2008. 01. 07. 12:30
Száz hazai gyerekszobából 56-ban van saját tévé; ez az arány 15 százalékkal magasabb az európai átlagnál - tudható meg az UPC kábelszolgáltató és a Research International által a kicsik tévézési szokásairól készített felmérés összegzéséből.
2007. 12. 21. 14:22
Több tízmillió eurós beruházással filmstúdiót tervez indítani Németországban a FremantleMedia, és anyacége, az RTL csoport. A projektet az említett társaságok helyi leányvállalatuk, az UFA által bonyolítanák le.
2007. 12. 21. 14:15
A GVH szerint a fogyasztókat megtévesztő módon reklámozta egyes betétlekötési akcióit az OTP Bank, amelynek emiatt 132 millió forint bírságot kell fizetnie. Az elmúlt hetekben további két alkalommal már elmarasztalták a bankot. A pénzintézet jogorvoslatot kér - tudta meg lapunk.
2007. 12. 21. 12:20
Olvasói sztorik