magyar elektronikus műsorszolgáltatók egyesülete
Kovács Krisztián idén február végétől volt a tulajdonosváltáson áteső televíziós médiavállalat igazgatósági tagja. Inkább a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületét választja.
Ennek is tulajdonítható, hogy míg a hazai tévés reklámbevételeken belül 2009-2010 körül még csupán 2-3 százalék volt az állami reklámköltés aránya, 2017-re ez az arány 12 százalékra ugrott.
A közmédia első emberén kívül még Bartosz Witak került be alelnöknek Vidus Gabriella és dr. Tóth Csaba helyére a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete vezetőségébe.
Rendkívüli közgyűlésen szavazták meg tegnap a hazai műsorszolgáltatók, hogy évekre visszamenőleg vallanak az állami reklámbevételeikről. Májusban jönnek az összesített adatok.
A TV2 mégis elárulná, mennyi állami reklámbevétele volt, de ennek olyan feltételei vannak, ami közel sem biztos, hogy teljesíthető.
A Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesülete rendkívüli közgyűlésre készül, mivel a TV2-vel kialakult vitájuk miatt hosszú évek óta idén először nem tudtak a televíziós piacról adatokat közzétenni.
A világ legnagyobb könyvvizsgáló cégére, az EY-ra és a Magyar Elektronikus Műsorszolgáltatók Egyesületére mutogat a TV2 a reklámtortás balhé miatt.
Az előző időszak 10%-os növekedése nem volt fenntartható, 3%-ra esett vissza a magyar tévés reklámpiac bővülése - derül ki a MEME és az EY közös jelentéséből.