Magazin

Kilenc pályázat érkezett be szerda estig a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjára kiírt pályázatra - mondta Olt Boglárka, a kulturális minisztérium sajtófőnöke. A pályázók végleges számát valószínűleg csak hétfőn teszik közzé, tekintettel arra, hogy postai úton is érkezhet pályamunka.
2005. 06. 23. 11:29
A szervező Zikkurat Színpadi Ügynökség közlése szerint 80 millió forintba, azaz mintegy 400 ezer dollárba kerül az Illés együttes utolsó előtti koncertje Csíkszereda főterén, augusztus 5-én – írja a Transindex című magyar nyelvű romániai internetes újság.
2005. 06. 22. 12:18
Egy csimpánz három festményét a hétfői napon egy londoni árverésen 14 ezer fontért (5,2 millió forint) adtak el. Ugyanezen az aukción Andy Warhol és Auguste Renoir képeire is lehet ajánlatot tenni, ám ezek iránt nem volt jelentős érdeklődés – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
2005. 06. 21. 09:57
A bornév jelzi az útkeresést, jelen esetben a pincészet csúcsbora felé vezető út keresését. Heimann amúgy már nem az út elején jár.
2005. 06. 21. 08:00
Soha nem tapasztalt méretekben fogynak az idei Szigetre az elővételes hetijegyek. Az eladható hetijegyek nagy része korábban is külföldön kelt el elővételben, azonban már most kétszer akkora az érdeklődés a határainkon túl a szigetes jegyekre, mint a tavalyi hasonló időszakban.
2005. 06. 21. 07:48
Kicsiny Balázs műve(művei) képviselik hazánkat az 51. Velencei Biennálén. A Winterreise című mű, aminek témája a tájékozódás, a helymeghatározás, az irány és ellenirány metaforája. Arra a helyzetre hívja fel a figyelmet, amikor egy nagyobb közösségnek alapvető változások közepette kell szembenéznie múlttal és jövővel.
2005. 06. 20. 18:20
Két cég adta be ajánlatát a Millenáris parkban a Jövő Háza kiállításainak megvalósítására, üzemeltetésére. Az elbírálásra azonban lehet, hogy sokat kell várni. Az informatikai tárca ugyanis pénteken egy újabb pályázat eredményhirdetését is elhalasztotta – adta hírül a Népszabadság.
2005. 06. 20. 08:20
Bob Geldof csütörtökön szülővárosában Dublinban egy díj átvételénél bejelentette, hogy a Live Aid július 2-án egy időben megrendezésre kerülő jótékonysági koncertjeinek házigazdáihoz (London, Philadelphia, Párizs, Berlin, Róma) társul Tokió, Torontó és Johannesburg is.
2005. 06. 17. 12:44
Kapnak-e majd a gyerekek a táborban enni? Nem egy sötét kollégiumi szobában laknak majd? Van szakképesítésük az angoltanároknak? Ezt ellenőrzés és minőségbiztosítás nélkül ma nem tudni biztosan.
2005. 06. 16. 12:41
Két tényt mindenképpen rögzíteni kell. Az első; fantasztikus magyar borok kiválóságai sorakoztak fel és ingerelték kóstolásra az isteni nedű kedvelőit az V. Pannon Bországgyűlésen, tehát a borok és a borászok nem tehettek semmiről, sőt.
2005. 06. 15. 16:38
A július elsején kezdődő 40. Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon Mészáros Márta Nagy Imre-portréja a fődíjért indul további öt film külön programokban szerepel. A zsűribe pedig Mundruczó Kornélt is meghívták – jelentették be a fesztivál sajtótájékoztatóján.
2005. 06. 14. 12:33
Olvasói sztorik