Szabó István Csodálatos Júlia című filmjének főszerepéért Annette Bening a legjobb színésznő díját nyerte el és a film a közönség díját is megkapta a Bordeaux-i filmfesztiválon.
Az Európai Unió döntése értelmében nem két, hanem három európai város birtokolhatja a kulturális főváros címet. A csatlakozási tárgyalásait frissen megkezdett Törökországgal erről már szerződést is kötöttek, és meg is nevezeték jelölt városként Isztambult – írja a keddi Magyar Nemzet.
Október 18-án az A38-as hajón a világ egyik legismertebb basszusgitárosa játszik zenekarával. Az öttagú Tony Levin Band, a közelmúlt legtöbbre értékelt szupercsapata.
Németországi vendégszereplésre utazott hétfőn a Győri Balett: a Megváltó utolsó hét szava a kereszten című kompozícióval a magyar kultúrát képviseli az együttes Ingolstadtban - mondta Kiss János igazgató indulás előtt az MTI-nek.
Szótárújdonságok bemutatója, szótárvásár, tolmácsok, nyelvtanárok és műfordítók találkozója és hasonló programok várják a nyelvek iránt érdeklődőket szerdán, a Kempelen Farkas Hallgatói Információs Központban.
A Daily Mirror egy erre szakosodott filmfigyelő szolgálat segítségével csokorba szedte azokat a rendszeresen visszatérő filmelemeket, amelyek Hollywood álomvilágában mindennaposak, a való életben azonban soha nem fordulnak elő.
Díjkiosztással fejeződött be vasárnap a fiatal filmesek második nemzetközi fesztiválja, a CineFest Miskolcon - közölte az MTI-vel Szente Andrea, a fesztivál sajtóreferense.
A jól ismert és népszerű svéd ABBA együttes dalait eddig soha nem hallott formában: jazzben és swingben adja elö a Cotton Club Singers. A négy énekest egy speciális összetételű, 17 tagú zenekar kíséri.
A formatervezés legrangosabb nemzetközi szervezete, az ICSID (International Council of Societies of Industrial Design) koppenhágai tisztújító ülésén a vezetőség tagjává választotta Várhelyi Juditot, a Magyar Formatervezési Tanács irodavezetőjét.
A húszezredik látogatót fogadták a debreceni Déri Múzeum Munkácsy-kiállításán pénteken - tájékoztatta V. Szathmári Ibolya, a múzeum igazgatója az MTI-t.
A legendás rockegyüttes We Are The Champions című 1977-es slágere lett a Sony Ericsson által a világon elsőként megrendezett, nemzetközi zenei szavazás első helyezettje.
Szabó Magda Kossuth-díjas írót köszöntötték 88. születésnapján, egyúttal legutóbbi regénye, a Für Elise százezredik példányának megjelenése alkalmából szerdán este Budapesten, a Károlyi-palotában.
Vranik Roland szemlefődíjas filmje a napokban mutatkozik be az amerikai közönségnek, először Vancouverben majd a Chicago-i Nemzetközi Filmfesztiválon – adta hírül a Magyar Filmunió.
A heti könyvlista szereplői között nem sok változás történt. Lőrinc L. László még mindig vezet, Dan Brown és Paulo Coelho még mindig előkelő helyen szerepel. Az egyetlen új szereplő Tolvaly Ferenc, aki a negyedik helyen debütált könyvével.
A főváros és Debrecen után szilvesztertől Pécs közönsége is láthatja Pákh Imre, Amerikában élő műgyűjtő Munkácsy-gyűjteményét – jelentette be Toller László Pécs polgármestere.