lengyelország

Oroszország az 1940-es katinyi (Katyn) mészárlásról eddig már egymillió oldalnyi dokumentumot adott át Lengyelországnak, és már csak kevés, még titkos anyag maradt a katonai ügyészségen. Az átadott dokumentumok részletesen tartalmazzák például nem csak a felső parancsot teljesítő hóhérok, hanem még a kísérő katonák neveit is, és komoly problémát jelent, hogy utódaik, akiknek semmi közük a [...]
2010. 04. 29. 19:43
A 13 embert az ország legkülönbözőbb pontjain tartóztatták le. A hálózat tagjai 20, 50 és 100 eurós bankjegyeket hamisítottak, amelyek azután forgalomba kerültek az eurózóna csaknem minden országában. Az ügyben eddig összesen 81 embert vettek őrizetbe, zömüket tavaly áprilisban és szeptemberben. Közülük eddig 35-öt állítottak bíróság elé, és börtönöztek be Lengyelországban, tíz évig terjedő büntetésekkel. [...]
2010. 04. 24. 07:19
Donald Tusk miniszterelnök egyik munkatársa, Grzegorz Schetyna mindazonáltal azt mondta, a végső döntést egy hét múlva, április 21-én meghozzák, így az államfőválasztás legvalószínűbb időpontja június 20. lehet. A katyni évfordulós megemlékezésre tartó elnöki különrepülőgép szombaton zuhant le a nyugat-oroszországi Szmolenszk mellett, s a fedélzetén tartózkodó 97 ember mind életét vesztette. Az államfői teendőket ideiglenesen ellátó [...]
2010. 04. 14. 14:51
A lengyel nemzeti gyász miatt nem változik a szombaton rajtoló divízió I-es jégkorong-világbajnokság programja, így vasárnap 16:30 órakor rendezik Ljubljanában a magyar-lengyel mérkőzést. Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek szerdán elmondta, beszélt lengyel kollégájával, Marek Bykowskival, aki megerősítette, hogy az államfő vasárnapi temetése miatt a lengyelek csak a barátságos, nem tétre menő sporteseményeket [...]
2010. 04. 14. 10:31
A sor hossza reggel legalább három kilométer volt. Az emberek fémkordonok között, rendőri biztosítás mellett lépkednek előre. A szomszédos utcákban mentő- és tűzoltóautók állnak készenlétben. Az orosz egészségügyi minisztérium szerdai moszkvai közlése szerint eddig 64 holttestet sikerült azonosítani a lengyel elnök külön repülőgépével az oroszországi Szmolenszkben bekövetkezett szerencsétlenség összesen 97 halálos áldozatából.
2010. 04. 14. 09:33
“A lélektani és érzelmi áttörés máris megtörtént” – mondja Sikorski a Gazeta Wyborcza című lengyel napilap kedden megjelent számában. A lengyel diplomácia vezetője szerint ennek a politikában is meglesz a folytatása. Sikorski az orosz állami vezetésnek a lengyel áldozatokkal kapcsolatos jelentős szerepvállalását arra vezeti vissza, hogy Vlagyimir Putyin miniszterelnök április 7-én lengyel kollégájával együtt részt [...]
2010. 04. 13. 11:50
Olvasói sztorik