legidősebb

Ő az ország második legidősebb embere. 74 éves korában volt négy infarktusa, és 8-9 agyérgörcsön van túl, mert az erei már nagyon meszesek. Az orvosok sem tudják, mi tartja életben, de szerintük a hosszú életének az a titka, hogy mindig mértékletesen evett. Varga Józsefné ma élő gyerekei 73 és 82 évesek. 3 gyerek, 6 dédunoka [...]
2010. 08. 12. 15:42
A kitüntetett 1909-ben született. Dolgozott modellként – már jó ideje abbahagyta -, utána Nebraska állam három kormányzóját szolgálta titkárnőként, az utóbbi 26 esztendőben pedig bírósági teremőrsegédként szorgoskodik még mindig aktívan. “Hajdan modell voltam, most T-modellnek érzem magam” – mondta a matróna a Ford cég autómatuzsálemére, a legelső szerelősoron gyártott amerikai “népautóra” utalva. Gordon hozzátette, hogy [...]
2010. 08. 11. 13:24
Az idős nő, aki egy távoli hegyi falucskában él, 1965-ig, 85 esztendős koráig tea- és gabonabetakarító munkásként dolgozott. A grúz illetékesek csütörtökön látogatást tettek az idős asszonynál, és bemutatták azt a két, szovjetérából származó dokumentumot, amely a születési idejét jelzi. Az eredeti születési bizonyítványa ugyanis már nincs meg. A két évtizede létrehozott Gerontológiai Kutatócsoport szerint [...]
2010. 07. 08. 18:06
„Egész életemben arról álmodoztam, hogy gyermekem lesz. Nem számít, hogy beteg vagyok, mert legalább megélhettem, hogy anya lehessek” – mondta a másfél éves Naveen édesanyja. A csontsovány Rajo ágyhoz kötött, és már annyira gyenge, hogy képtelen felemelni 70 éves korában született kislányát. A császármetszést követően két műtétre is szüksége volt. A teste azonban nem volt [...]
2010. 06. 15. 06:59
Olvasói sztorik