Szórakozás

Haldoklik a világ legidősebb kismamája

18 hónappal gyermeke születése után a 72 éves Rajo Devi Lohan túl gyenge ahhoz, hogy felépüljön a terhessége során kialakult komplikációkból.
Kapcsolódó cikkek

„Egész életemben arról álmodoztam, hogy gyermekem lesz. Nem számít, hogy beteg vagyok, mert legalább megélhettem, hogy anya lehessek” – mondta a másfél éves Naveen édesanyja.

A csontsovány Rajo ágyhoz kötött, és már annyira gyenge, hogy képtelen felemelni 70 éves korában született kislányát. A császármetszést követően két műtétre is szüksége volt. A teste azonban nem volt képes regenerálódni a két operáció után és most fájdalomcsillapítókon él. A férj nem aggódik, hogy mi lesz a kislányával, ha ők már meghalnak: „Nagynénik, nagybácsik és a család többi tagjai is mellette lesznek.”

Az anya azt mondta, hogy az orvos sosem figyelmeztette, hogy az ő korában veszélyes gyermeket vállalni. „A szülés előtt teljesen egészséges voltam, most pedig beteg vagyok” – nyilatkozta. Anurag Bishnoi, az asszony kezelőorvosa kitart a véleménye mellett, mely szerint Rajo egészségügyi problémáinak semmi köze ahhoz, hogy idős korban vállalt gyermeket. „Bár egészsége romlik, de legalább békében fog meghalni”- fogalmazott.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik