Szórakozás

102 éves nénit köszöntenek Kispesten

Idén augusztusban ünnepli 102. születésnapját az a négygyermekes asszony, akit hétfőn köszönt fel otthonában a XIX. kerület polgármestere.

Kapitány Miklósné 1908 augusztusában született Szabó Magdolna néven a Pest Megyei Herceghalmon, 1942 óta él Kispesten. Négy fia közül három él, emellett nyolc unokája és három dédunokája van. Háztartásbeliként nagy családja ellátása volt a fő feladata. Férje 1988-ban, 60 évnyi házasság után hunyt el, a néni azóta egyedül él. Hallása, látása megromlott, de egészségi állapota megfelel a korának.

Egy gondozószolgálattól járnak hozzá napi egy-két alkalommal, valamint egyik fia látogatja sűrűbben. Kapitány Miklósnét 2008-ban, századik születésnapján is köszöntötte Vinczek György alpolgármester. Hétfőn 13 órától Gajda Péter polgármester lepi meg tortával és virággal az otthonában – közölték a kispesti önkormányzattól.

A főváros tizenkilencedik kerületében hárman töltötték vagy töltik be idén 102. életévüket, mindhárman nők. Egyiküket márciusban köszöntötték, a második Kapitány Miklósné, a harmadikat pedig szeptemberben fogják üdvözölni. A kerületi adatok alapján idén öten lesznek százévesek Kispesten: két férfit és két nőt már köszöntöttek ebből az alkalomból, egy asszonyt pedig várhatóan augusztusban fognak. Idén eddig három embert köszöntöttek fel 95. születésnapján Kispesten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik