lady gaga

Lady Gaga és Katy Perry egyik dalára ropva mutatták be a mentőmellényt, és a vészhelyzetben való teendőket az egyik Fülöp-szigeteki légitársaság légikisasszonyai a repülőgépen. Az elképedt utasok egyike telefonjával videóra is vette a jelenetet. Utána nem sokkal az is kiderült, hogy ezúttal visszafogták magukat, korábban ugyanis bugyiban lejtették el ugyanezt, csak azért, hogy ne legyen [...]
2010. 10. 05. 08:00
A vagány énekesnő már az esküvőjüket tervezgeti. A dátumot decemberre akarja kitűzni, a helyszín pedig nem más lesz, mint valamelyik angliai kastély. – Lady Gaga tündérmesébe illő esküvőt szeretne, ahol igazi hercegnő lehet, hintóval, hosszú fátyollal, ilyesmikkel – állította egy forrás. – Éppen karácsony előtt fejezi be Európa-turnéját, így pont optimális az időpont!
2010. 10. 04. 09:45
A popsztár egy májusi koncertjén már mesélt a közönségnek nagyapja, Joseph Germanotta betegségéről, neki ajánlotta Speechless című számát is. “Nem szoktam a magánéletemről beszélni, de a nagypapám nagyon beteg. Sajnos nem tud eljönni a koncertjeimre, de ha elég hangosan énekeljük, talán meghallja!” – mondta közönségének. Lady Gaga gyakran járt a New Jersey-beli otthonba, ahol az [...]
2010. 09. 29. 07:13
Az amerikai énekesnő a TOP 75-ös lista élén 154 hétig tartózkodott. Emellett Lady GaGa nevére kattintanak rá legtöbben az interneten. A hivatalnokok megerősített információja szerint megelőzte a volt alaszkai kormányzót, Sarah Palint, és ő a legkeresettebb nő a világhálón. A férfiak közül Michael Jackson nevére kattintanak rá a legtöbben.
2010. 09. 20. 16:01
Az amerikai énekesnőt az Déli Maine Egyetem (University of Southern Maine) területén rendezett demonstrációra várják, amelyen rajta kívül olyan veterán katonák is ott lesznek, akiket szexuális orientációjuk miatt bocsátottak el a hadseregtől. A tüntetést szervezők célja, hogy a Maine-állambeli republikánus szenátorokat – Olympia Snowe-t és Susan Collins-t – rábírják arra: szavazzanak az amerikai törvényhozásban a [...]
2010. 09. 20. 11:17
Sinte mindenki meglepődött a repülőtéren, amikor Gaga kisasszony egy szál fehérneműben mutatkozott. A biztonsági kapuknál amúgy is levetetik az utasokkal a cipőjüket, övüket, és egyéb gyanús ruhadarabjaikat, ám Gaga úgy tűnik sietett megspórolni a vetkőzéssel és visszaöltözéssel töltött időt. A dolog érdekessége, hogy Lady Gaga még bilinccel is át tudott jutni a fémdetektoros kapun, ami [...]
2010. 09. 17. 08:16
Az énekesnő óriási feltűnést okozott a húscafatokból készült viselettel az MTV Video Music Awards díjátadó gálán. A Franc Fernandez stylist által tervezett kosztüm nagy felháborodást keltett, ráadásául nemrég kiderült, valódi húsdarabokból állt a ruha. Ezt maga a tervező bizonyította, mikor közzétett a Twitteren egy fotót a ruháról levétel után.
2010. 09. 16. 07:10
Az énekesnő nyolc díjat zsebelt be a vasárnapi ceremónián, amelyen óriási feltűnést okozott a húscafatokból készült viselettel. “Ha nem állunk ki amellett, amiben hiszünk, ha nem harcolunk jogainkért, nemsokára csak annyi jogunk marad mint a csontjainkon lévő húsnak” – mondta Ellen DeGeneres népszerű televíziós showműsorában. “És én nem vagyok egy darab hús” – jegyezte meg. [...]
2010. 09. 14. 11:56
Egyre nagyobb vihart kavar a nagy leleplezési vággyal és jó üzleti érzékkel rendelkező Maureen Callahan író könyve, amelyben a botrányhős énekesnő múltjáról rántja le a leplet. Callahan felkutatta GaGa egykori osztálytársait, akik elmondták, hogy az énekesnő hazudott a múltját illetően. Többen is azt nyilatkozták, hogy Lady Gaga átlagos, szürke lány volt. – Nagyon meglepődtem, amikor [...]
2010. 09. 13. 10:46
Lady Gaga Washington D.C.-ben tartott koncertje közben komoly verekedés tört ki a közönség soraiban. Az énekesnő észlelve a történteket, abban a pillanatban leállíttatta a technikusokkal a zenei kíséretet és rákiáltott egymást püfölő rajongóira: – Abba lehet hagyni, az én koncertemen ne verekedjetek! Ezután elnézést kért közönségétől, amiért olyan rövidre sikeredett aktuális száma, de elmondta, hogy [...]
2010. 09. 10. 10:53
„Ez egy állatvédő kampány része. Azért örülünk, hogy Lady GaGa segít nekünk, mert ő képes minden meghökkentő dolgot megtenni, például nyers hússal betakarni a testét” – mondta az állatvédő szervezet, a PETA igazgatója, Ingrid Newkirk. A fotózásról a sztár egyáltalán nem őriz kellemes emlékeket. „Szívesen tettem eleget a felkérésnek. Ám bátran kijelenthettem, hogy életem egyik [...]
2010. 09. 10. 07:44
Callahan leleplező munkájában megszólaltatta a popdíva egykori stylistját, Angela Ciemnyt, akinek rendszeresen együtt kellett zuhanyoznia, majd aludnia a Grammy-díjas énekesnővel, ez pedig nem várható el egyetlen munkatárstól sem. Mindeközben Lady GaGa eszelősen és kegyetlenül viselkedett alkalmazottaival. Angela Ciemnynél például akkor telt be a pohár, amikor egy apró hibáért szó szerint felpofozta! A stylist még olcsón [...]
2010. 09. 07. 10:40
A V Magazin című lap új kiadásához a New York-i szabadságszoborhoz hasonló stílusban kapták lencsevégre Gagát – olvasható a New York Daily News című lap internetes kiadásában. Az énekesnő haját a szobor által viselt hétágú koronához hasonlóan formázták meg. Lady Gaga, bár korábban már pózolt meztelenül is a magazinnak, a fotózáson ezúttal fekete alsóneműt viselt, [...]
2010. 09. 02. 15:41
Lady Gaga már másodszorr pózol férfiként, egy hónappal ezelőtt már átmaszkírozták, és most úgy tűnik, megtetszett neki a nemcsere. A legújabb fotók a japán Vogue magazin férfiváltozatának címlapjára készültek, amelyeken a sztár rövid, sötét, sportos frizurával, fehér férfialsóban látható.
2010. 08. 31. 15:00
Gaga ha fel akar hívni valakit, akkor a kísérete egyik tagjának kell bepötyögnie a kívánt telefonszámot, és a beszélgetéshez vagy kihangosítót használ, vagy valaki kellő távolságban tartja tőle a készüléket – írja a ShowbizSpy. Egy bennfentes szerint Lady Gaga környezetében mindenki megpróbálja elfogadni a híresség különleges, néha idegesítő szokásait és viselkedését, mert bíznak benne, előbb-utóbb [...]
2010. 08. 31. 07:15
Lady Gaga a New York-i Convent Of The Sacred Heart nevű vallásos iskolába járt, ami elmondása szerint nem sokban különbözött egy átlagos gimnáziumtól. „Az emberek azt gondolják, hogy nagyon-nagyon vallásosan neveltek minket, és mindenki olyan volt a sulimban, mint Paris és Nicky. Pedig néhány lány igazi művész volt, páran meg drogoztak és leszartak mindent. Olyan [...]
2010. 08. 27. 15:46
Lady Gaga úgy döntött, hogy egy videó segítségével mond köszönetet azoknak a rajongóknak, akik követik a Twitter-bejegyzéseit. „Lady Gaga vagyok, a Twitter királynője. Szeretném megköszönni az én kis szörnyecskéimnek, hogy követnek engem a Twitteren. Köszönöm, hogy megkezdhettem az uralkodásomat” – rebeg hálát az énekesnő, aki megígérte, hogy nem hagy fel a twiteléssel, és újabb és [...]
2010. 08. 24. 07:05
Vasárnap délután Lady Gaga vezetett: internetes bejegyzéseit több mint 5,771 millióan követték figyelemmel. Spears mintegy 22 ezer twitterezővel maradt alul – neki “csupán” 5,689 millió követője volt. A CNN amerikai hírtelevízió által indított verseny eredményeképpen Ashton Kutcher színész 2009 áprilisában elérte az egymilliós határt. Kutcher eredményét 2010 májusában múlta felül Spears – mintegy 4,96 millió [...]
2010. 08. 23. 11:12
Számos fiatal kezdte el hordani a lencséket, amelyeknek gyártása tiltott az Egyesült Államokban. A rajongók külföldről szerzik be a divatos darabokat, gyakran többet is. – Nekem legalább tizenöt pár ilyen lencsém van – dicsekedett Chantal George 19 éves pennsylvaniai lány, aki megbízik a rossz hírű termékekben. A gyártók állítják, a kontaktlencsékkel nincs probléma, csomagolásán azonban [...]
2010. 08. 17. 17:34
Olvasói sztorik