labdarúgás

Az ország parlamentje kedden visszautasította azt a kezdeményezést, hogy – többek között – a Zürichben székelő FIFA és a nyoni főhadiszállással rendelkező UEFA fizessen adót a nyereségei után. A 2008-as Eb jogainak értékesítéséből például egymilliárd frank (182 milliárd forint) folyt be az UEFA számlájára. A döntéshozók arra hivatkozva vétózták meg az indítványt, hogy a Svájcban [...]
2010. 03. 10. 08:56
A Flamengo igazgatója, Marcos Braz egy vasárnapi rádióadás során fejtette ki a brazil támadó ideiglenes mellőzésének okát: “Ha elkezd inni, nem tud mértéket tartani – nyilatkozott Braz. – Már egyszer túljutott ezen az egészen, de most a személyes problémái miatt újra az alkoholhoz nyúlt.” A 28 éves játékos a helyi média szerint azért nem jelent [...]
2010. 03. 08. 13:06
A gyanúsított játékvezetők között van a már visszavonult Lu Csün (Lu Jun), aki a 2002-es világbajnokságon is közreműködött, továbbá a nemzetközi tornákon 1998 óta szerepet kapó Huang Csün-csie (Huang Junjie). Az üggyel kapcsolatban a múlt héten szintén őrizetbe vették a helyi szövetség (CFA) elnökét és a játékvezetői bizottság vezetőjét. A CFA jelenlegi irányítója szerint nem [...]
2010. 03. 08. 12:24
Mint köztudott, nemrégiben kiderült, hogy John Terrynek korábban viszonya volt egykori csapattársa, Wayne Bridge barátnőjével. Az ügy kirobbanása után utóbbi visszamondta az angol válogatottban való szereplést, mivel saját bevallása szerint nem szerette volna megosztani az öltözőt. A Daily Mail pénteki cikke szerint azonban Fabio Capello nem felejtette el a Manchester City játékosát: az olasz szakember [...]
2010. 03. 05. 19:18
Franck Ribéry kezdőként lépett pályára a mérkőzést végül 2-0-ra elbukó gall együttesben, a 74. percben cserélték le. Ha játékával nem is, de a pályán mutatott viselkedésével felhívta magára a sajtó és a közvélemény figyelmét: egy ízben brutálisan belenyúlt Arbeola arcába, csoda, hogy a spanyol nem szenvedett komolyabb sérülést. Az esetet a mérkőzés játékvezetője nem látta, [...]
2010. 03. 05. 17:49
Ahogy arról korábban írtunk, a Ferencváros játékosa keresztszalag-szakadást szenvedett, azóta pedig már egy sikeres műtéten is túl van. Fitos számára be is fejeződött a Soproni Liga kiírása, ugyanis a legközelebb nyáron lesz bevethető. „A körülményekhez képest jól érzem magam, örülök, hogy túl vagyok a műtéten. Szombaton már a saját ágyamból szurkolhatok a srácoknak a ZTE [...]
2010. 03. 05. 15:29
Owen Hargreaves 2008. szeptembere óta nem lépett pályára sorozatos térdproblémái miatt, mind a két térdét kétszer kellett operálni íngyulladás miatt. A 29 éves játékost a jövő csütörtöki tartalékmeccsen vetné be Sir Alex Ferguson. Hargreaves 2007. július elsején csatlakozott a Vörös Ördögökhöz, azóta azonban összesen 25 mérkőzésen lépett pályára a Unitedben, két gólt szerzett.
2010. 03. 05. 13:55
Rossz hír a portugál válogatott drukkereinek, hogy nem lehet ott a dél-afrikai világbajnokságon a csapat 27 éves, 23-szoros válogatott védője, José Bosingwa. Bosingwa térdét ősszel már kellett egyszer műteni az Aston Villa elleni meccsen elszenvedett októberi sérülése után. A játékos azóta ugyan már elkezdte a könnyített edzéseket, most azonban kiderült, hogy újabb operációra lesz szüksége [...]
2010. 03. 05. 13:21
Az angol bajnokság, a Premier League vezetősége elvetette azt a kezdeményezést, amely szerint a bajnokság negyedik, ötödik, hatodik és hetedik helyezettje rájátszásban döntene az utolsó Bajnokok Ligája-részvételt jelentő pozícióról. “Meglehetősen sokat tárgyaltunk erről, átnéztük a részleteket és a rengeteg ezzel kapcsolatos adatot” – mondta Richard Scudamore, a Premier League elnöke. “Ahhoz azonban nem volt meg [...]
2010. 03. 05. 09:10
Olvasói sztorik