A Vad Fruttiknak már a második lemezük jelenik meg, amellyel elindultak a jó értelembe vett profizmus útján. Hogy mit jelent nekik a profizmus, és hogy mi a közös bennük és a Fathlessben? Kiderül villáminterjúnkból.
Süsüvel, az egyfejű sárkánnyal vasárnaptól a budapesti József Attila Színház színpadán találkozhatnak a gyerekek. A teátrum Süsü, a sárkány című új produkciója nem csak a legkisebbeknek szól - mondta a darab rendezője.
A napokban kerül boltokba a Hobo Blues Band 30. születésnapi koncertjének dalait tartalmazó CD és DVD. A hírek szerint a zenekarból a közelmúltban kiváltak a hangszeres zenészek, így Hobo új zenekart épít.
Mindig is jelen volt Szlovákiában a magyargyűlölet, de mára a kocsma aljából a kormányra emelkedett – vélik az idén 25 éves Ghymes együttes Galántán élő frontemberei. A Szarka fivérek szerint egy mai szlovák fiatal nem is érti, mit keres ott félmillió magyar. Interjú a Ghymes-zenéről és a szlovák-magyar viszonyról.
Ismét együtt koncertezik jövő ősszel Cliff Richard, az egyik legnépszerűbb angol énekes és színész, valamint minden idők egyik legjobb instrumentális zenekara, a The Shadows. A közös fellépés egyszersmind a búcsú is lesz a rock és pop két hőse számára.
Kedden éjjel háromnegyed 12-kor a Fejér megyei Szent György Kórházban életét vesztette Jeszenszky Béla Tibor, közismert nevén Flipper Öcsi - értesült a Stop.hu.
A XX. századi képzőművészetet szeretők számára igazi csemege az a kiállítás, amely csütörtökön nyílik a szerbiai Zomborban - a katalán Joan Miró 63 grafikáját és vázlatát állítják ki a városi múzeumban.
A hétvégén megrendezett, idén 15 éves budapesti Art Fair pontos barométerként jelezte a magyar gazdaság és a műkereskedelem összefüggéseit. A műkincspiac elmúlt évtizedbeli lassú építkezését a globális gazdasági pesszimizmus alaposan megtépázta.
A globális pénzügyi és gazdasági válság kapcsán egyre többen - politikusok, sőt brókerek is - olvassák újra Karl Marx könyveit. A filozófus analízise a kapitalizmusról minden jel szerint helytálló. A Figyelő írása.
Barack Obama szabálytalan és fordulatokban gazdag élete mára az amerikai álom megtestesülésévé vált. A FigyelőNet utánajárt, milyen könyvekből érdemes tájékozódnunk, ha az Egyesült Államok első afroamerikai elnökének páratlan életútját szeretnénk első kézből megismerni.
A hétvégén a Kaukázus koncertjéről hazavihetjük az új számokat, elmehetünk rendhagyó szülőire, ORTT-s filmfesztiválra, zsidó gasztrofesztiválra, és a híres Mojszejev-együttes balettelőadására is.
A Guns N' Roses' 17 év után most megjelenő Chinese Democracy című teljes lemezét a MySpace oldalán átmenetileg mindenki meghallgathatja ingyen. Ezután legálisan már csak a fizetős letöltő oldalakon és kizárólagos terjesztő hálózatban lehet majd kapni.
Átadták az Amerikai Magyar Alapítvány (AHF) idei George Washington-díjait szerda este New Yorkban; Szabó István Oscar-díjas filmrendező, Richard C. Holbrooke volt amerikai ENSZ-nagykövet, a daytoni egyezmény kidolgozója és Bodák László cégvezető mérnök kapta meg az elismerést.
Rendhagyó szülői értekezletet tartanak a Gödör Klubban: leendő és gyakorló szülők kérdezhetnek a szenvedélybetegségekkel, drogokkal és függőséggel kapcsolatban.
„45 évig készültem rá, egy évig dolgoztam a szövegen, két hónapon keresztül tanultam kutyámmal az erdőben, négy hétig próbáltuk a színházban” – vall a (második) Radnóti-estjének születéséről naplójában Bálint András. A vasárnapi 25. jubileumi előadáson a FigyelőNet tudósítója is ott volt.
A Budapesti Fesztiválzenekar a 9. helyen szerepel a világ 20 legjobb zenekarának listáján, amelyet a Gramophone című tekintélyes brit komolyzenei magazin fölkérésére nemzetközi tekintélyű zenekritikusok állítottak össze.