Nagyvilág
Élő
Mivel a közel-keleti konfliktus harcai hamarosan Libanon területére is kiterjedhetnek, a szlovák kormány úgy döntött, harminc katonát küld az országba, hogy rendben evakuálják és haza szállítsák az ott rekedt szlovák állampolgárokat – szúrta ki a Szlovák Köztársaság Hírügynökségének közlését a Portfolio.
Élő
A libanoni kormány által létrehozott csaknem 900 menekültszállás többsége elérte a befogadó kapacitása felső korlátját – mondta Rula Amin, az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának szóvivője egy pénteki sajtótájékoztatón Genfben.
Élő
Öt év után először vezetett péntek déli imát Ali Hámenei, legfőbb iráni vezető.
Élő
Az izraeli hadsereg most több mint 20 újabb dél-libanoni város lakóit szólította fel az azonnali evakuálásra - írta Avichay Adraee szóvivő az X-en közzétett bejegyzésében.
Élő
Élő hírfolyamunk a közel-keleti válságról.
Élő
Izraeli médiajelentések szerint Háchem Szafieddine, a Hezbollah következő vezetője volt a célpontja péntek éjfélkor a Bejrút déli elővárosában lévő Dahiyehre mért izraeli légicsapásoknak - írja a The Guardian.
Élő
A Világbank bejelentette, hogy 250 millió dollárt fordít Libanon gyorssegélynyújtására.
Élő
A British Airways közölte, hogy a közel-keleti bizonytalanság miatt október 26-ig felfüggeszti a London-Tel-Aviv járatokat.
Élő
A libanoni síita Hezbollah milícia azt állította csütörtökön, hogy sikerrel visszaverték az izraeli hadsereg egy benyomulási kísérletét Libanon déli határánál.
Élő
Az izraeli hadsereg újabb felszólítást adott ki Libanon lakosainak, hogy hagyják el otthonaikat, többek között Nabatieh városából, Libanon egyik legnagyobb déli központjából.
- 16:08 Még meg sem jelent, máris az eladási lista élén Boris Johnson könyve
- 16:00 Elfogták a budapesti taxirablót: L. Antal 800 ezerért adta el az ötmilliós kocsit
- 15:53 Itt az oszakai világkiállítás húszmilliárdos magyar pavilonjának első látványterve
- 15:50 Lázár János bejelentette, csökkentik a vasúti áruszállítás pályadíjait
- 15:37 Elgázolt a vonat egy embert Tatabányánál
- 15:31 Fontos frissítést kaptak az iPhone-ok
- 15:29 Szabad Európa: A Tiborcz-családnak már 340 hektárnyi birtoka van Bicske környékén
- 15:28 A szlovákok segítenek hazahozni a Libanonban rekedt magyar állampolgárokat
- 15:26 Fejbe lőtte magát egy ötvenes férfi Törökbálinton
- 15:20 „Én nem ismertem őt, csak a nagymamám” – Pachert Balázs kiütéssel szeretné legyőzni Sánta Lászlót a Sztárboxban
- 15:14 Újra divatossá vált az a női név, ami az 50-es években élte a fénykorát
- 15:09 Fegyverviselés Magyarországon: kiderült, hányan tartanak otthon lőfegyvert önvédelemből
- 15:08 Megtagadta a vallomást a Dudás Miklós apját kómába juttató férfi, egyik társa szerint a kajakozó apja szentségelt és fenyegetőzött
- 14:54 Óriási a gond a csúcsklinikákon, nőnek az adóssághegyek
- 14:44 Istenek és démonok is láthatók a Szépművészeti új kiállításán
- 11:45 A Pesti Srácok műsorvezetője nem érti, hogy Karsai Dánielben „miért nem volt annyi türelem, hogy megvárja, hogy az élet mondja: Danikám, akkor most van vége”
- 08:08 Telex: Orbán Viktor öccséről szivárgott ki egy hangfelvétel, vízumügyekben próbálhatott intézkedni
- 09:51 Az szmsz-módosításról nem sikerült megállapodni, megszavazták a BKK-rendészetet – megtartották a fővárosi közgyűlés alakuló ülését
- 09:25 Figyelmeztetés azoknak, akiknek kerti kútjuk van: ebből baj lehet
- 10:30 Közlöny: elveszik a fővárostól a Ráday utcát
- 08:27 Budapesti taxirablás: Hajtóvadászatot indítottak Lakatos Antal ellen
- 13:58 „Kolleganőm. Ja, nem” – Lilu reagált a Pesti Srácok műsorvezetőjének Karsai Dánielről szóló megjegyzésére
- 09:55 Losonczi Dávid: Megvan mindenem, 16 millió forinttal nem lennék se több, se kevesebb, azoknak az embereknek viszont nagy szükségük van rá, akiknek ezt adom
- 08:07 Hatalmas NAV-fogás: lóerődús luxus-sportkocsik, versenylovak, rengeteg készpénz került leltárba
- 12:19 Babát vár Gáspár Laci lánya