Kádár János Trianonnal érvelt a szovjet főtitkár előtt 1972-ben, majd egy ügyes „születésnapi csellel” bebetonozta magyarországi hatalmát. Ennél tovább nem jutott, heroikus kiállása a reformok mellett inkább csak legenda.
krahulcsán zsolt
Tömpe András visszalépett, amikor megismerte Kádár szerepét a Rajk-perben, majd a csehszlovákiai bevonulás miatt lemondott. Végül öngyilkos lett, mert a párt meghurcolta.
Szabadulása után Kádár kifelé a pártvezetés egységét mutatta, a színfalak mögött viszont elvi és gyakorlati okokból is Rákosihoz állt közelebb. Tudta, ha a főtitkár bukik, az számára sem jelent semmi jót – ezért is volt kellemetlen az a bizonyos magnószalag.
Mindent az akkor már kegyvesztett Péter Gábor AVO-vezér nyakába varrtak, és minden ment tovább, mintha mi sem történt volna. Kárpótlást azért kapott, és, ami talán még többet jelentett a számára: ismét tegezőviszonyba került Rákosi Mátyással.
Nem telt el sok idő Rajk László kivégzése után, amikor Kádár János is megtapasztalhatta, milyen a „másik oldalon” lenni, azaz a kommunista párt belső leszámolásaiban az áldozat szerepébe kerülni. A börtönben megkönnyebbült.
Kádár János elejétől a legvégéig részt vett a Rajk László és társai ellen folytatott koncepciós eljárásban. Tudta, hogy az egész kitaláció, hazugság, de félt: ha nem Rajk, akkor ő lesz az áldozat.
Hazatérő moszkvai elvtársai pártfegyelmivel üdvözölték Kádár Jánost, majd hamar begyűjtött még egyet. Karrierje ennek ellenére gyorsan ívelt felfelé, még az sem törte derékba, hogy Rotyis és Szívós akasztása balhéba fulladt.
