A harcias, sztyeppei nomád nép gyakorlatilag a semmiből tűnt fel Kelet-Európában a VI. században, a türkök szerint az ő szökött rabszolgáik voltak. Az avarok eredetét mostanáig nem sikerült egyértelműen tisztázni.
A mongolok úgy vélték, nagykánjuk az ég földi helytartója, előtte minden népnek, minden uralkodónak meg kell hódolnia. A körvadászat és a cunami elnevezésű stratégiát alkalmazták.
Nem igaz a mérgezett füge, és az sem, hogy brutális merénylet áldozata lett az árnyékszéken ülve. Halála előtt Mátyás hosszan betegeskedett, szörnyű kínokat élt át, és 47 évesen ugyan nem volt „öreg”, mégis természetes halált halt.
Alexander Nyevszkij novgorodi fejedelem a csúd-tavi jégcsatában győzte le a dánok, a Német Lovagrend és a Kardtestvérek rendje közös keresztes seregét.
Miért hirdeti magát Attila utódjának egy dinasztia olyan közegben, ahol a hun király maga az Antikrisztus? Úgy ráadásul, hogy az Árpád-házi szent királyok révén létezett már olyan legitimáció, ami az egész mezőnyt lemosta.
A Mongol Birodalom durva, kegyetlen hadjáratban számolta fel a Kijevi Nagyfejedelemséget, az elfoglalt városokat porig rombolták, tényleg a „felszántják és sóval behintik” szintjéig.
A magyarországi tatárjárás mongol részről soha nem állt az érdeklődés középpontjában. Ráadásul a mai mongolok egyenesen úgy tartják, mi vagyunk a legmesszebbre eljutott nomád rokonaik.