jenson button

A brit autója felforrósodott a rajtrácsra menet, mivel bent felejtettek egy dugót az autó bal oldalában, melyet ki kellett volna venni a rajtrácsra vezető körre. A biztonsági autó beküldése utáni alacsony sebesség miatt viszont nem volt annyi levegő, amennyi ilyen körülmények között elegendő lett volna a motor hűtéséhez. Buttonnek végül le kellett állítani autóját, mert [...]
2010. 05. 16. 15:39
A kis híján vb-címet nyert Eddie Irvine ugyan hét évvel ezelőtt befejezte aktív karrierjét, ennek ellenére remek pozíciót foglal el a listán. A jelenleg Miamiban élő Irvine Írország leggazdagabb sportolójának számít, a két sziget összesített listáján pedig az ötödik helyre került. Igaz nyolcvanmilliós keresetére nem a versenypályán tett szert, az nagyrészt ingatlanbefektetésekből származik. Ez a [...]
2010. 05. 03. 17:28
“A Red Bull és a Ferrari nagyon erős és talán harmadikként jövünk mi – nyilatkozott kedden a tavaly a Brawn GP-vel győztes versenyző. – Ennek ellenére remélem, hogy néhány újítás a segítségünkre lesz.” A szezonnyitó bahreini nagydíjon Button a nyolcadik helyről indulva hetedikként fejezte be a versenyt. Csapattársa, Lewis Hamilton a Ferrari két pilótáját követően [...]
2010. 03. 23. 12:45
A McLaren pilótája a szezonnyitó futamon a 7. helyen ért célba, s a győztes Fernando Alonso (Ferrari) mögött több mint 45 mp-cel ért célba, de csapattársa, a 2008-as bajnok Lewis Hamilton is négy helyet és 22 másodpercet “vert rá”. “Melbourne-ben már sokkal jobban érzem majd a kocsit” – mondta a szigetországi versenyző csütörtökön a csapat [...]
2010. 03. 18. 15:25
Olvasói sztorik