jégkorong
A torna nyitómérkőzésén eredetileg a britek csaptak volna össze a horvátokkal, ám mivel a szigetországban az izlandi vulkánkitörés miatt lezárták a légteret, az együttes busszal vágott neki a hosszú útnak, így pedig nem érne oda a kezdésre. A szervezők tájékoztatása alapján az első két mérkőzés helyet cserél, azaz a magyarok 13 órakor kezdenek a dél-koreaiakkal [...]
2010. 04. 16. 13:18
A Washington Capitals vereséggel kezdett az NHL rájátszásában a Montréal Canadiens ellen.
2010. 04. 16. 12:45
A legnagyobb rivális a házigazda szlovén együttes lehet, ám a lengyel és a brit csapat sem lebecsülhető. A horvátok és a dél-koreaiak a gyengébb vonalat képviselik. Ted Sator szövetségi kapitány az MTI-nek elmondta: a játékosok mindannyian remekül dolgoztak az elmúlt hetekben, emiatt nehéz szívvel szűkített keretet. “Értékes napokon vagyunk túl. A felkészülési szakaszban egyre inkább [...]
2010. 04. 16. 10:51
A brit szövetség csütörtök délután az MTI érdeklődésére azt a tájékoztatást adta, hogy a csapat elvileg pénteken repülővel utazna a szlovén fővárosba, ám ha ez nem lehetséges, akkor busszal vág neki a több ezer kilométeres útnak. A britek szombaton 13 órakor játsszák a vb nyitómeccsét a horvátokkal. A magyar-brit csata szerdán lesz 16:30-kor. Nagy-Britanniában azt [...]
2010. 04. 15. 17:22
A Nyugati főcsoport alapszakaszgyőztese, a San Jose, a keleten második New Jersey és a címvédő Pittsburgh is kikapott hazai pályán az NHL rájátszásának első napján.
2010. 04. 15. 10:21
Eldőlt, hogy Szuper Levente, a német bajnoki döntős Hannover kapusa nem utazik a szombaton rajtoló divízió I-es jégkorong-világbajnokságra.
2010. 04. 14. 14:12
A lengyel nemzeti gyász miatt nem változik a szombaton rajtoló divízió I-es jégkorong-világbajnokság programja, így vasárnap 16:30 órakor rendezik Ljubljanában a magyar-lengyel mérkőzést. Kovács Zoltán, a magyar szövetség főtitkára az MTI-nek szerdán elmondta, beszélt lengyel kollégájával, Marek Bykowskival, aki megerősítette, hogy az államfő vasárnapi temetése miatt a lengyelek csak a barátságos, nem tétre menő sporteseményeket [...]
2010. 04. 14. 10:31
A találkozón a kirepülő korong fejen találta az anyukát, akinek a homlokát össze kellett varrni. Már a helyszínen, a budapesti Papp László Arénában a szövetségtől kapott egy válogatott mezt, a kislánya pedig egy válogatott mezbe öltöztetett plüssmackót. Ezen kívül a szövetség szponzorai közül a budapesti Ramada Resort Aquaworld négycsillagos szálloda egy családi éjszakával, a Pannon [...]
2010. 04. 12. 17:09
A Philadelphia Flyers szétlövésben legyőzte a vendég New York Rangerst, ezzel megelőzve riválisát, és utolsóként bejutott a rájátszásba az NHL alapszakaszának vasárnapi zárónapján.
2010. 04. 12. 09:35
Megszerezte idénybeli 50. gólját a Washington Capitals orosz sztárja, Alekszandr Ovecskin az NHL legutóbbi, pénteki játéknapján.
2010. 04. 10. 10:51
A címvédő Pittsburgh Penguins hazai környezetben legnagyobb sztárja, Sidney Crosby vezérletével 7-3-ra nyert a New York Islanders ellen NHL-ben.
2010. 04. 09. 08:28
A New York Rangers simán nyert a vendég Toronto ellen NHL-ben, így maradt esélye bejutni a jövő héten kezdődő rájátszásba.
2010. 04. 08. 08:49
Visszavonul a csehek olimpiai és háromszoros világbajnok jégkorongozója, Robert Reichel, és a jövőben a Litvinov csapatának másodedzője lesz.
2010. 04. 07. 15:02
A vancouveri olimpián tizedik norvég együttes, valamint az osztrák csapat lesz a magyar jégkorong-válogatott hétvégi ellenfele a Pannon Hoki Gálán, amelyet az április 17-én rajtoló, ljubljanai divízió I-es világbajnokság főpróbájának tart Ted Sator szövetségi kapitány. Az amerikai szakember a tornát felvezető sajtótájékoztatón elmondta: az eddig eltervezett munkát a játékosok megfelelőn elvégezték, most már egyre inkább [...]
2010. 04. 07. 14:32
Az Acroni Jesenice csapata hat játékost tett lapátra, miután azok annyira megverték edzőjüket, hogy az kórházba került.
2010. 04. 07. 09:48
A Calgary Flames kikapott a keddi játéknapon, így nyugaton az Avalanche jutott be nyolcadikként a rájátszásba.
2010. 04. 07. 08:50
A Boston Bruins hosszabbítás után vereséget szenvedett a Washington Capitals otthonában, ugyanakkor ezzel a megszerzett egy ponttal is közelebb került a rájátszáshoz. A Boston jelenleg a hatodik a keleti főcsoportban, három pont az előnye a nála egy meccsel kevesebbet játszó New York Rangers előtt. A St. Louis Blues Columbus elleni győzelmével még életben tartotta reményeit [...]
2010. 04. 06. 08:56
A címvédő Pittsburgh Penguins hazai pályán is csak nagy nehézségek árán, a hoszabbításban tudott nyerni az Atlanta Thrashers ellen az NHL legutóbbi játéknapján.
2010. 04. 04. 12:37
A magyar és a szlovén csapatot tartja favoritnak a divízió I-ben a lengyel kapitány.
2010. 04. 03. 09:00
A Los Angeles Kings hazai környezetben többek között Dustin Brown mesterhármasának köszönhetően 8-3-ra nyert a Vancouver Canucks ellen az NHL legutóbbi játéknapján.
2010. 04. 02. 08:25
Nyert a Calgary, a Colorado viszont kikapott, így előbbit már csak két pont választja el attól, hogy utolérje az NHL Nyugati főcsoportjának nyolcadik, még rájátszást jelentő helyén álló riválisát.
2010. 04. 01. 08:44
Az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának 158. játéknapján a New York-i városi rangadót a Rangers nyerte meg, miután egy góllal jobbnak bizonyult az Islandersnél. Az Ottawa Senators változatos mérkőzésen, idegenben győzte le 5-4-re az éllovas Washington Capitalst. A vendégek ráadást érő egyenlítő gólját Jason Spezza szerezte a harmadik harmad 6. percében, majd a hosszabbításban Alekszej Kovaljov [...]
2010. 03. 31. 08:59
Ryan Miller 40 lövést védett, csapata, a Buffalo Sabres pedig 3-2-re legyőzte a Boston Bruins együttesét az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.
2010. 03. 30. 10:14