Sport

Palkovicsék tovább menetelnek Szlovéniában

A magyar válogatott Nagy-Britanniát is legyőzte a divízió-1-es jégkorong világbajnokságon, így továbbra is százszázalékos.

Az első harmadban tapogatózó volt mind a két csapat játéka, a magyar válogatott nem akart felesleges kockázatot vállalni, míg az örök mumusnak számító britek inkább a védekezésre és a kontrákra koncentráltak. Ennek megfelelően az első szünet 0-0-s állásnál érte a feleket.

A második etap rögtön a mieink helyzetével kezdődött, azonban egészen a játékrész derekáig kellett várni az első gólra, Fekete értékesítette a kapu torkából Palkovics fonákpasszát. A harmad krónikájához még hozzátartozik egy sajnálatos esemény, Tokaji Viktor a palánknak ütközött és vállsérülést szenvedett.

A harmadik felvonásban Palkovics lépett meg egy eladott koronggal, azonban nem tudta értékesíteni a helyzetet. Nem úgy a 46. percben, amikor középtávoli löketénél az amúgy remeklő Murphy már tehetetlen volt.

Jó kapusteljesítményből nálunk sem volt hiány, Hetényi Zoltánról szóltak a találkozó utolsó percei, a Sapa Fehérvár AV19 fiatal hálóőre gyakorlatilag befalazta a kaput. A szigetországiak sehogyan sem találtak fogást rajta, a hajrában még egy büntetőt is fogott, így a vége 2-0 lett.

A magyar csapat eddig mind a négy mérkőzését megnyerte, hármon ráadásul gólt sem kapott, így magabiztosan vezeti a B-csoportot. Az utolsó mérkőzésre pénteken kerül sor a házigazdák ellen, akik a mai napon még összemérik erejüket Dél-Koreával.

Eredmény:
Magyarország – Nagy-Britannia 2-0 (0-0, 1-0, 1-0)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik